A GRUND A NAGYTARCSAIAKÉ!

A GRUND A NAGYTARCSAIAKÉ!
Nagytarcsa Község Önkormányzata hivatalosan is felmondta a korábbi üzemeltetővel kötött szerződést. A felmondást követően a terület mielőbbi visszaszerzése végre megvalósulhat. A Grund a nagytarcsaiaké!
Mint ismeretes, 2021-ben – a pandémia idején – egyszemélyben, a korábbi polgármester havi 100 ezer forintért kiárusította a Grundot, amikor szerződést kötött a céggel bármilyen korábbi egyeztetés és nyílt pályáztatás nélkül. Véleményünk szerint a cég ingyen használhatta a falu által finanszírozott teniszpályákat is (egy külön megállapodás alapján), amiből szintén semmilyen haszna nem származhatott Nagytarcsának.
Korábban képviselő-testületi döntés született a szerződés felmondásáról, az akkori polgármester mégsem hajtotta végre.
A korábban megkötött előnytelen szerződést az elejétől fogva vitatta az új képviselő-testület is, hiszen – véleményünk szerint – ellentétes lehet a nagytarcsai lakosság érdekeivel. Éppen ezért kezdeményeztük a megkötött szerződés felmondását, amire hivatalosan is sor került.
Nagytarcsa Község Önkormányzata