Határozatok 2017

Nagytarcsa Község Önkormányzatának 2017. évi határozatai

2017. január 23.


1/2017.(I.23.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy

Pályázatot kíván benyújtani a PM_ONKORMUT_2016 „Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén” elnevezésű pályázati felhívására.
A pályázat keretén belül az önkormányzat tulajdonában lévő Jókai utca új építésű szakasza kerüljön fejlesztésre.
A projekt összköltségét 62.636.730,- Ft-ban határozza meg. A projekt megvalósításához szükséges saját erő összegét 9.395.510,- Ft-ban határozza meg, amelyet 2017. évi költségvetés terhére biztosítja. Az igényelt támogatás összege 53.241.220,- Ft.

Felkéri a Polgármestert a pályázati dokumentumok benyújtására, a pályázat benyújtásával kapcsolatban szükséges intézkedések megtételére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester

Határidő: azonnal

2017. Január 30.


1/b.2017. (I.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott. hogy a 2017. évi költségvetésbe a 70 évesek karácsonyára 1,5 MFt-ot, valamint az újszülöttek köszöntésére szolgáló „babacsomag”-ra 1,2 MFt kerüljön betervezésre.
A „babacsomag” feltételeinek részletes kidolgozása érdekében e napirendet visszautalja az OKSE Bizottság hatáskörébe.
Felkéri az OKSE Bizottság Elnökét, hogy a „babacsomag” napirendet a februári ülésén tűzze napirendre.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

2/2017. (I.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott. hogy Helyi Építési Szabályzat rendelet módosítását nem tárgyalja. Az előterjesztést és a napirendet visszautalja a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságnak részletes megtárgyalásra és javaslattételre.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

3/2017. (I.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott. hogy a Nagytarcsa Község Önkormányzata és a Nagytarcsai Szlovákok Önkormányzata közötti Együttműködési Megállapodást elfogadja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

4/2017. (I.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott. hogy az Értéktár Bizottság 2016. évi beszámolóját elfogadta.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

5/2017. (I.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy felismerve a regionális alapon működő hulladékgazdálkodási rendszer jelentőségét, – figyelemmel a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 36. § (1) bekezdésében foglaltakra – kinyilvánítja azon szándékát, hogy a települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatás hatékonyabb és célszerűbb ellátása érdekében az ezzel kapcsolatos feladatait önkormányzati társulás útján kívánja biztosítani.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testület úgy dönt, hogy az Érd Megyei Jogú Város székhellyel létrehozandó, Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulásban alapító tagként részt vesz, és a határozat mellékletét képező társulási megállapodást elfogadja.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a társulási megállapodás aláírására, és felkéri annak továbbítására Érd Megyei Jogú Város polgármestere részére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

6/2017. (I.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott. hogy a Petőfi lakótelep üzemeltetésének azonnali hibaelhárítás (Vis-maior) során keletkezett költséget (bruttó 3.175.000,-Ft) Nagytarcsa Közszolgáltató Kft. részére meghitelezi az Önkormányzat 2017. évi költségvetésének terhére.
Felkéri a Polgármester a kölcsönszerződés megkötésére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: a kölcsön visszafizetés határideje: a biztosító által lezárt eljárást követő nap

7/2017. (I.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa, 09/5., 09/6., 09/7., 09/8., 09/9., 09/10., 09/11., 09/12., 09/13., 09/14. és a 09/15. hrsz-ú ingatlanok belterületbe vonását kezdeményezze azzal a feltétellel, hogy a felmerülő költségeket a Tulajdonosok viselik.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

8/2017. (I.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa, 0147/31; 0147/32 és a 0147/33. hrsz-ú ingatlanokat addig nem kívánja belterületbe vonni, amíg a területen elfekvő jelenleg még a kérelmező magántulajdonában álló, de közösségi célt szolgáló esővíz elvezető árok telekalakítás útján nem kerül a közút részévé, s ez által az önkormányzat tulajdonába.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

9/2017. (I.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Mosolyért Közhasznú Egyesületet 100.000,- forinttal támogatni kívánja a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban megvásárlásra kerülő egy nyitott inkubátorra a 2017. évi költségvetési rendelet terhére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

10/2017.(I.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat intézményvezetői álláshelyének betöltésére pályázatot ír ki az alábbiak szerint:

Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot ír ki a Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat (2142 Nagytarcsa Zrínyi u. 38.) vezetésére, magasabb vezetői beosztás betöltésére a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. XXXIII. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet, a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet, valamint a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet alapján, a határozat mellékletét képező pályázati kiírás szerint.

Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megbízza a jegyzőt, hogy a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv internetes oldalán (www.kozigallas.gov.hu), valamint Nagytarcsa Község honlapján és a Nagytarcsai Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján gondoskodjon a pályázati felhívás közzétételéről.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

11/2016. (I.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország Helyi Önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 71 §. (2-4), (6) bekezdés alapján és a 2010. évi XLIII. törvény 51. §. (1) bekezdése alapján úgy határozott, hogy 2017. január 1. hatállyal Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
– illetményét bruttó 548.400,- Ft-ban
– költségtérítés (15 %), azaz bruttó 82.260,- Ft-ban
állapítja meg
Felelős: Dr. Gyopár Ernő Alpolgármester
Határidő: azonnal

12/2017. (I.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Rimóczi Sándor Vilmos Polgármestert 2 havi (bruttó 548.400,- Ft/hó) jutalomban részesíti.
Felelős: Dr. Gyopár Ernő Alpolgármester
Határidő: azonnal

13/2017. (I.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a résztulajdonos által felajánlott Nagytarcsa, hrsz.: 030/35 hrsz-ú 2.0874 m2 “szántó, legelő” ingatlant és a 075/9 hrsz-ú 2899 m2 “szántó” ingatlant nem kívánja megvásárolni.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

2017. február 6.


14/2017.(II.6.) Képviselő-testületi határozat
1./ Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a PESTTERV Kft. tervezési ajánlatában szereplő adatok alapján, az ajánlatot elfogadva a község a hatályos településrendezési eszközeit az alábbiakban megadott módosítási szempontoknak megfelelően módosítani kell. Ezzel összefüggésben a településfejlesztési koncepciót, a településképi arculati kézikönyvet továbbá a településképi rendeletet ugyancsak el kell készíteni. Az előzőekben felsorolt elvégzendő feladatokon túlmenően a szükség szerint felmerülő egyéb kapcsolódó feladatokat (Területi Hatásvizsgálat, Környezeti értékelés és az Örökségvédelmi Hatástanulmány korszerűsítése) is szintén el kell készíteni.

2./ Az előző ponttal összefüggésben a konkrét elvárt, elvégzendő rendezési tervezési feladatok:
a) A HÉSZ tartalmi módosításai az alábbi témakörökben:
– A 30.§ (3) bek. szerinti anyaghasználati, színmegválasztási előírásainak módosítása.
– A 31.§ (1) bek. szerinti kerítés kialakítására vonatkozó előírásainak módosítása.
– A 34.§ (2) bek. szerinti igazolások beszerzésére vonatkozó előírás módosítása.
– A 35.§ (1) bek. szerinti lakóépület számra vonatkozó korlátozások áttekintése, frissítése.
– A 35.§ (2) bek. szerinti előkerti szabályok módosítása.
– A 35.§ (5) bek. szerinti tetőkialakítási szabály változtatása.
– A 35.§ (6) bek. szerinti kerítés átláthatósági szabály törlése.
– A 73.§. (1) bek. szerinti, a legkisebb kialakítható birtoktest összterületére vonatkozó legalább 75.000 m2-es érték lehetőség szerint csökkentése.

b) A telken belül kialakítandó védőzöld sáv jelölések törlése az SZT-ről az ún. Berdó érdekű gazdasági, továbbá a Malom-Árok feletti dűlőn lévő lakó övezeti ingatlanok területéről.

c) Az SZT-n a tervezett szabályozási vonalak átnézése, szükség szerinti törlése, vagy módosítása, különösen az alábbi esetekben:
– A 0135/5-10, /51 hrsz-nél (MID Kft.) a korábbi közútszabályozás törlése, helyén a Gksz-2 és Gip-3 övezet kiterjesztésével.
– A 145 hrsz-nél (Papp Szilvia) a szabályozási szélesség 12,0 m-re csökkentése.
– Az 1230 hrsz-nél az M31 mellett a Felső ipari krt és Jókai út (ipartelep) összekötése új 16 m-es szabályozási szélesség rögzítéssel.
– Az út a 830/5 hrsz-re kerüljön feltüntetésre, ne a 830/3-4 ingatlanokra.
– A 0118/16; 0115/16; 927 hrsz-eknél a Szilas patak vízgazdálkodási területe helyett “nyilt árok” legyen. A nyomvonalat a 830/5 hrsz-ú (út) telekhatárig a 3102 sz. főúttól közútként kell jelölni.
– A 830/5 hrsz-nél a szükséges mértékű útkorrekció.

d) A TSZT, HÉSZ és az SZT jelentősebb rajzi és szöveges módosítása a konkrét átsorolási és visszaminősítési igények alapján csak az alábbi, szűkített módosítási feladatokra terjed ki, melyek területi elhelyezkedését a lenti térképi kivonat ábrázolja és melyek fontosabb adatait a lenti táblázat foglalja össze:

Tervezett átsorolások (számmal felminősítések, betűvel visszaminősítések)
azonosítója megnevezése területnagysága (m2) új hasznosítási célja
Területcsere nélkül átminősítendő területek
1. A kistarcsai határnál, valamint a 093/113-115 hrsz-on szükséges mértékben
(kb 15-20 ha)
Erdőkijelölés a BA egyenleg biztosítására
2. 1235/8-10 hrsz. (Tóthné) 6312 Lke-2 övezet új közútszabályozással
3. 0126/70-72 hrsz. (Viszkok Sándor) 1.5913 Gksz-3 övezet
Területcsere nélküli területek összesen: 2.2225
Területcserére szánt ún. átminősítendő területek
4. 0128/18-20, 0126/4-7, /70-72 hrsz. és a 0126/4 hrsz-ból kb. 200.000 m2 (Viszkok Sándor) 10.1126 Gksz-3 övezet
5. 085/77 hrsz. (Pulai Tibor) 3.3368 Gip-3 övezet
6. 093/112 hrsz. (Szedő Pál) 2.8777 Gip övezet
7. a 093/112 hrsz-tól D-re lévő területek (Pulai Tibor) 11.4108 Gip övezet
8 093/31-34 hrsz. (Fábián István) 3.9207 Gip övezet
9. 0153 hrsz. (ifj. Kaptás Pál) 1.1990 Lke övezet
10. A Széchenyi utca D-i oldalán a 09/2-4 hrsz. telkek D-i része 1.6412 Lke-1 övezet
Területcserés területek összesen: 34.4988
Területcserére szánt, várhatóan az ún. TSZT-ből visszaminősítendő területek
A A Szőlő u-tól D-re lévő beépítetlen területek 1.2861 mezőgazdasági terület
B A Milenniumi u. mögötti be nem épült területek 2.3580 mezőgazdasági terület
C 0126/10,11,30 hrsz. (Szigeti Mihály) 5.1265 mezőgazdasági terület
D 0147/3,4,24 hrsz. Vadrózsa u-tól 47 m-nél távolabbi része 7577 mezőgazdasági terület
E Zöldmező utca melletti területek legfeljebb 3.8968 mezőgazdasági terület
F A Jókai Mór utca mentén a major területének egy része 1.9739 mezőgazdasági terület
G A 485-501 hrsz. telkek Rákóczi utcától mért 50 m-en túli része. 3.4111 mezőgazdasági terület
H HEMO mögötti tömbbelső 3.3591 mezőgazdasági + erdő
I Meglévő és tervezett sportpályák 2.5670 Beépítésre nem szánt sport terület
J Dísznövénykertészet területe 2.4402 Beépítésre nem szánt dísznövénykertészet
Visszaminősítendő összesen: 27.1764 mezőgazdasági terület
BATrT-ben meglévő, TSZT-ben való visszaminősítés nélkül felhasználandó meglévő további települési térségi cserealap összesen 5.4373
Hatályos TSZT alapján a BATrT települési térség legnagyobb növekménye 1.9216
Teljes átminősítési mozgástér összesen: 34.5353
Tervmódosítás után visszaminősítések nélkül a további fejlesztési lehetőségek. ~ 0

unnamed (2)

3./ A fentiekben részletezett feladatokat a PESTTERV Kft. ajánlatával összhangban két eljárásban külön-külön kell megoldani. Előbb a kiemelt fejlesztési területeken levő módosításokat kell sürgősséggel végrehajtani. Ezt követően minden egyéb módosítási igényt és tervezési feladatot időben egyszerre, de az előző, sürgősséggel megoldott módosításoktól elkülönítetten, önálló munkafázisban kell megoldani.

4./ A munkák elvégzésének költségét az érintett fejlesztőknek kell viselniük.

5./ Az Önkormányzat úgy dönt, hogy fentebbiekben részletezett tervezési munkák minél hamarabb induljanak el. Ennek érdekében a költségviselő fejlesztőkkel a szükséges megállapodásokat meg kell kötni és a rájuk jutó díjrészleteket mielőbb be kell szedni. A tervezési szerződés akkor írható alá, ha a teljes díj beérkezett az önkormányzat számlájára.

6./ Nagytarcsa község önkormányzata úgy dönt, hogy a főépítész a PESTTERV Kft. ajánlata alapján kérje be a szerződéstervezeteket a fenti feladatok elvégzésére. Egyúttal felkéri a főépítészt, hogy a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet alapján a település adottságaihoz igazodó módon, a költségtakarékosság szempontjait is szem előtt tartva határozza meg az elkészítendő településrendezési eszközök és a koncepció tartalmát.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

15/2017.(II.6.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a felmerült módosítási igényekre tekintettel a község a hatályos településrendezési eszközeit (településszerkezeti terv, helyi építési szabályzat, szabályozási terv) módosítani kell. Ezzel összefüggésben a településfejlesztési koncepciót, a településképi arculati kézikönyvet továbbá a településképi rendeletet ugyancsak el kell készíteni. Az előzőekben felsorolt elvégzendő feladatokon túlmenően a szükség szerint felmerülő egyéb kapcsolódó feladatokat (Területi Hatásvizsgálat, Környezeti értékelés és az Örökségvédelmi Hatástanulmány korszerűsítése) is szintén el kell készíteni.

Nagytarcsa község önkormányzata úgy dönt, hogy az előző pontban rögzítettekkel összhangban a PESTTERV Kft. tervezési ajánlatát elfogadja és ennek megfelelően a főépítész kérje be a fenti feladatok elvégzésére szóló szükséges szerződéstervezeteket.

A tervezési munkák elvégzése a később megkötendő szerződések keretei között megkezdhető.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

16/2017. (II.6.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa Község Önkormányzatának tulajdonában álló Nagytarcsa külterület 0128/166 hrsz-ú ingatlant bruttó 22.336.436,- Ft összegben elidegeníti.

Felhatalmazza a Polgármester a szerződés megkötésére és aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

18/2017. (II.15.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Medgyesiné Dr. Benyes Máriával 2016. december 20-án megkötött ellátási szerződés 18./ pontja az alábbiak szerint módosul:

„18./ Jelen megállapodás módosítását, megszüntetését bármelyik fél az indokok közlése nélkül írásban kezdeményezheti. Szerződő felek a felmondási időt 6 hónapban állapítják meg.”
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

19/2017. (II.15.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Medgyesiné Dr. Benyes Máriával 2016. december 20-án megkötött üzemeltetésről szóló szerződés 15./ pontja az alábbiak szerint módosul:

„15./ Jelen megállapodás módosítását, megszüntetését bármelyik fél az indokok közlése nélkül írásban kezdeményezheti. Szerződő felek a felmondási időt 6 hónapban állapítják meg.”
Továbbá úgy határozott, hogy az üzemeltetésről szóló szerződés 21./ pontját törölni szükséges.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

2017. február 20.


20/2017. (II.20.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Érd Megyei Jogú Város székhellyel létrehozandó, Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által megküldött társulási megállapodást változatlan tartalommal elfogadja.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a társulási megállapodás aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

2017. február 27.


21/2017. (II.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Helyi Építési Szabályzatban és a Szabályozási Tervben a Nagytarcsa 830/5 hrsz-ú ingatlan jelenleg nem utcaként került jelölésre ezért a Szabályozási Terv úgy módosul, a 830/5. hrsz-ú ingatlan kerül utcaként megjelölésre, így a Gyöngyvirág utca folytatásaként utca jelöléssel kerül térképi ábrázolásra.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

22/2017. (II.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa 981-996 hrsz-ú ingatlanok jelenleg „mezőgazdasági” általános övezeti besorolását a Helyi Építési Szabályzat módosítása során „kertvárosias lakóövezet” átsorolását támogatja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

23/2017. (II.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 14/2017.(II.6.) számú határozatában a Nagytarcsa 093/112. hrsz-ú ingatlanoktól délre az M0-ás körgyűrű vonaláig húzódó ingatlan területeket esetlegesen ipari övezetbe sorolja, melyről az időközben beérkezett információk alapján a változtatás tényét elveti és ipari terület övezeti besorolásba csak a 093/112., és a 093/111. hrsz-ú ingatlanokat emeli be.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

24/2017. (II.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa, Felsőrét lakópark 912., 951/18., 1030., 1031., 1032., 1035., 1036., 1046/1., 1046/2., 1046/15., 1007., 1012., 1017., 1018., 1019., 1000., 1001., 1002., 1006., 1011., 1237/2., 993., 994., 1014., 1015., 1016., 1237/2., 997., 1006., 939., 898., 899., 900., 901., 902., 903., 904., 890., 905., 906., 907., 940., 942., 943., 944., 945., 946., 948., 949., 950., 951/3., 951/2., 951/1., 951/8., 951/9., 951/7., hrsz-ú ingatlanaira változtatási tilalmat rendel el a helyi építési szabályzat készítésének időszakára, illetve, amíg a területen lévő összes út, járda, csapadékvíz elvezetés és közmű ki nem épül.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

25/2017. (II.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Bau Vertikál Kft. felszámolásával megbízott Datastep Kft. felszámoló felé a regisztrációs díj 200.000,- Ft kerüljön kifizetésre.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

26/2017. (II.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa Község Önkormányzata által térítésmentesen átvett ingatlanokról MNV Zrt. felé nyújtson tájékoztatást, és hatalmazza fel a Polgármester a tájékoztató anyag aláírására és megküldésére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

27/2017. (II.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy felhatalmazza a polgármestert, hogy a KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16 azonosító jelű „Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez” című felhívás alapján támogatási kérelmet nyújtson be, valamint a támogatási jogviszony létrejötte esetén a kedvezményezetti kötelezettségeket és jogokat gyakorolja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

28/2017. (II.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a HM Vagyonfelügyeleti Főosztály által küldött HM rendelkezésű bérlakás bérlő kiválasztásának jogáról szóló megállapodást elfogadja.
Felkéri a Polgármestert a megállapodási szerződés aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

29/2017. (II.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Csillagszem Óvoda nyári zárva tartásának időpontját az alábbi idővel elfogadja:
Csillagszem Óvoda nyári zárva tartásának ideje: 2017. július 3-augusztus 6-ig
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

30/2017. (II.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Bocskai köz – Arany János kereszteződésben az Arany János utca felől “elsőbbségadás ” táblával, illetve a Sport utca Zrínyi utca, kereszteződésben a kihajtást forgalomirányító tükör elhelyezésével segíti.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

31/2017. (II.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a forgalom lassítása érdekében Széchenyi utcában 2 db, Szent István körútra 4 db, Füzesligeti útra 4 db virágláda kerül kihelyezésre. A virágládák kihelyezésére a Nagytarcsai Közszolgáltató Kft-t kéri fel.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

2017. március 8.


32/2017. (III.8.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat (2142 Nagytarcsa Zrínyi u. 38.) vezetésére, magasabb vezetői beosztás betöltésére a Közalkalmazottak Jogállásáról szóló 1992. XXXIII. törvény, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet, a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet, valamint a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet alapján, határozott időre, 4 hónap próbaidővel Dr. Palkó Évát (Dr. Palkó Éva Magdolna, szül: Novák Éva Magdolna, Budapest, IV., 1959.06.06.) 2017. április 1. – 2022. április 1-ig bízza meg.
Felkéri a polgármestert, hogy a kinevezéssel kapcsolatos munkáltatói feladatok végrehajtásáról gondoskodni szíveskedjen.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

33/2017. (III.8.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Helyi Építési Szabályzat, módosításban érintett fejlesztők által kötendő épített környezet alakításáról területrendezéséről szóló szerződést az alábbi módosításokkal elfogadja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

34/2017. (III.8.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő partnerségi egyeztetés általános szabályait elfogadja.
A szabályzat a határozat mellékletét képezi.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

35/2017. (III.8.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 314/2018. (XI.8.) Korm. rendelet 2.§ 4a. pontja szerinti kiemelt fejlesztési területté nyilvánítja a Pestterv Kft által javasolt területeket.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

36/2017. (III.8.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja a PESTTERV Kft. árajánlatát 24.620.000,- + 27 % ÁFA összegben.
Felkéri a polgármestert a szerződés megkötésére és aláírására.
A PESTTERV Kft. számlájának kifizetése érdekében a költségvetés bevételi és kiadási oldalát a fent nevezett összeggel módosítani kell.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

37/2017. (III.8.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa 1301 hrsz-ú ingatlan Lke-1 és a 017/3 hrsz-ú ingatlant Gksz övezeti átsorolását támogatja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

38/2017. (III.8.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Közszolgáltató Kft. részére 4.200.000 Ft működési kölcsönt nyújt 2017. július 31-i határidővel, amely az általános tartalék keretből kerül finanszírozásra.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

39/2017. (III.8.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Település- és Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Kft. be nem tervezett költségeit finanszírozza úgy, hogy 2.000.000 Ft összegben karbantartásra előirányzatot képez általános tartalék terhére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

40/2017. (III.8.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 2016. december 2-i viharkár okozta károk helyreállításának költségét finanszírozza a Nagytarcsai Település- és Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Kft. részére 1.397.000,- Ft összegben az általános tartalék keret terhére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

2017. március 27.


41/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja a Nagytarcsai Élelmiszer Piac és Kirakodó Vásár Házirendjét.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

42/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja a Nagytarcsa Közalapítvány elnökének 2016 évi tevékenységükről szóló beszámolóját.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

43/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja a Füzesliget Lakópark Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület 2016 évi tevékenységükről szóló beszámolóját.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

44/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja a Nagytarcsai Szlovákok Önkormányzatának 2016 évi tevékenységéről és önkormányzati támogatásukról szóló beszámolóját.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

45/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja a Nagytarcsai Hagyományőrző Kulturális Egyesület 2016 évi tevékenységéről és önkormányzati támogatásukról szóló beszámolóját.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

46/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja a Nyugállományú Honvédők Nagytarcsai Egyesületének 2016 évi tevékenységéről szóló beszámolóját.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

47/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja a Nagytarcsai Tömegsport Egyesület Elnökének 2016 évi tevékenységéről és önkormányzati támogatásukról szóló beszámolóját.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

48/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja a Nagytarcsai Grund SE. Elnökének 2016 évi tevékenységéről és önkormányzati támogatásukról szóló beszámolóját.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

49/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Bocskai köz – Arany János kereszteződésben az Arany János utca forgalomirányító tükör elhelyezését rendeli el, továbbá az Iskola utca és Tessedik utca kereszteződésébe “elsőbbségadás ” tábla kihelyezéséről döntött.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

50/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja a Nagytarcsa Község Önkormányzatának 2017. évi közbeszerzési tervét az alábbiak szerint:

A B C D
A beszerzés tárgya Az eljárás típusa A beszerzés típusa Előzetesen becsült nettó érték (Ft)
1. „Bölcsődék és óvodák infrastrukturális fejlesztései” VEKOP-6.1.1-15 jelzésű pályázatban nemzeti nyílt eljárás Építés
Eszközbeszerzés
300.000.000
2. PM_ONKORMUT_2016 „Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén” nemzeti nyílt eljárás Építés 50.000.000

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

51/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, elfogadta a Nagytarcsai Közszolgáltató Kft. és Nagytarcsa Község Önkormányzata között kötendő Üzemeltetési és Fenntartási Szerződés módosítását és annak mellékleteit az előterjesztésben foglaltak szerint változtatások nélkül.
Felkéri a Polgármestert a szerződés módosításának aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

52/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, a Nagytarcsai Közszolgáltató Kft. részére kölcsönt nyújt 2017. március 29-ig a tartalék keret terhére 6.629.172,- forint erejéig.
Felkéri a Polgármestert a kölcsönszerződés aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

53/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a könyvvizsgálói jelentésben foglaltak alapján a Hőközpontnál felmerült Hőmennyiségmérő beépítésének költségét a Nagytarcsai Közszolgáltató Kft. részére bruttó 2.025.015 Ft összegben megtéríti. Pénzügyi kötelezettséget az általános tartalék terhére biztosítja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

54/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy felhatalmazza a Polgármestert arra vonatkozólag, hogy játszótér tervezésére kérjen be legalább 3 árajánlatot.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

55/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 24/2017. (II.27.) határozatában elrendelt változtatási tilalmat visszavonja abban az esetben, ha az Önkormányzat és a változtatási tilalommal érintett ingatlan fejlesztők között létrejön az a szerződés, amely tartalmazza, hogy az ingatlanfejlesztő a kötelezettsége az általa fejlesztett területhez kapcsolódó infrastruktúra kiépítése (út, járda, csapadékvíz elvezetés, közvilágítás). A szerződésnek tartalmaznia kell a jogutódlás kérdését is.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

56/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Települési Értéktár Bizottság döntését elfogadja és elrendeli a települési érték -„Nagytarcsai sütemények és hagyományos ételek a Varečka klub receptjei alapján” – benyújtott nyilvántartását és dokumentációjának elektronikus közzétételét.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

57/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy úgy határozott, hogy a Települési Értéktár Bizottság döntését elfogadja és elrendeli a települési érték – „Az evangélikus liturgia és népviselet kölcsönhatása Nagytarcsán” – benyújtott nyilvántartását és dokumentációjának elektronikus közzétételét.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

58/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy úgy határozott, hogy a Települési Értéktár Bizottság döntését elfogadja és elrendeli a települési érték – „A Nagytarcsai Evangélikus Templom Harangjainak története és harangozási szokások”- benyújtott nyilvántartását és dokumentációjának elektronikus közzétételét.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

59/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy úgy határozott, hogy a Települési Értéktár Bizottság döntését elfogadja és elrendeli a települési érték – „A Nagytarcsai Evangélikus Templom Harangjainak története és harangozási szokások”- benyújtott nyilvántartását és dokumentációjának felterjesztését a Megyei Értéktárba.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

60/2017. (III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 12 mFt összeggel módosítja a 2017. évi költségvetés bevételi és kiadási oldalát “sürgősségi eljárási díj” megnevezéssel, mely összeget az önkormányzat a PESTTERV Kft. felé kiadási oldalon kifizet, és az ingatlanfejlesztőktől kérelem alapján bevételez.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

61/2017.(III.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a benyújtott pályázatok megvalósításához szükséges források biztosítására a 2017. évi költségvetésének kultúra keret terhére 13.837.000.- Ft, a sport keret terhére 3.100.000.- Ft támogatási összeget biztosít az alábbi bontásban:

1. Hagyományőrző Kulturális Egyesület
támogatás: 4 millió Ft összegben (kultúra)

2. Nyugállományú Honvédők
támogatás: 1 millió Ft összegben (kultúra)

3. Nagytarcsai Tömegsport Egyesület
támogatás: 2,5 millió Ft összegben (kultúra)

4. Nagytarcsai Szlovákok Önkormányzata
támogatás: 2,8 millió Ft összegben (kultúra)

5. Evangélikus Keresztyén Óvoda Alapítvány
támogatás: 100 eFt összegben (kultúra)

6. Blaskovits Alapítvány a Gyermekekért
támogatás: 100 eFt összegben (sport)

7. Füzesliget Lakópark Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület
támogatás: 5,585 millió Ft összegben (kultúra)
támogatás: 500 eFt összegben (sport)

8. Nagytarcsai Alapfokú Művészeti Iskola
támogatás: 352.000- Ft összegben
A Képviselő-testület jelen határozatával úgy döntött, hogy a Nagytarcsai Grund SE. 3.506.000,- Ft támogatásra benyújtott pályázatát tartalékkeretbe teszi addig, amíg az Egyesület Elnöke a Képviselő-testület előtt részletesen beszámol az általa vezetett egyesület 2016. évi tevékenységéről, működéséről (bevételek, kiadások, taglétszám, toborzás, stb.). Még döntött továbbá, hogy sportkeretbe helyezett 1.894.000,- Ft-ot. A sportkeretbe tervezett 15.000.000,- Ft-ból fennmaradó 6.500.000,- Ft összeget átvezeti a Nagytarcsai Grundon megvalósuló szabadidő park beruházás pénzügyi fedezetének biztosítására. A költségvetési rendelet módosításakor ezt az összeget a szabadidő kormányfunkció beruházási rovatába átvezeti.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

2017. április 03.


62/2017. (IV.3.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Nagytarcsa település vízproblémáinak megoldásával kapcsolatban azonnali megoldásként a 9. sz. kút vízszolgáltatását meg kell szüntetni.
Kéri továbbá a Szolgáltatót (DPMV Zrt.), hogy a kistarcsai vízkészletből biztosítsa a szükséges vízmennyiséget nyomáscsökkentőn keresztül.
A felmerült költségeket a Szolgáltató (DPMV Zrt.) a bérleti díj terhére számolja el.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

63/2017. (IV.3.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy felkéri a DPMV Zrt-t, mint Szolgáltatót, hogy 60 nap elteltével juttassák el az Önkormányzathoz hosszú távú tervüket Nagytarcsa település vízproblémáinak megoldásával kapcsolatban.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

64/2017. (IV.3.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 17. § 16. bek. alapján: “bírósági vagy hatósági határozaton alapuló telekalakítási és építési tilalom elrendelése, valamint egyéb építésügyi korlátozás, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben meghatározott építésügyi kötelezés, valamit önkormányzati hatósági döntésen, vagy hatósági szerződésen alapuló településrendezési kötelezettség ténye” az ingatlan-nyilvántartásban tulajdoni korlátozást rendel el.
A korlátozással érintett helyrajzi számú ingatlanok:
Nagytarcsa, külterület: 0147/8; 0147/9; 0147/10; 0147/11; 0147/12; 0147/13; 0147/14; 0147/15; 0147/16; 0147/17; 0147/18; 0147/19 és 0147/20. és Nagytarcsa, külterület: 093/49; 093/50; 093/51; 093/52; 093/53; 093/54; 093/55; 093/56; 093/57; 093/58; 093/59; 093/60; 093/61; 093/287 és 093/276. hrsz-ú ingatlanok

Felsőrét tilalom alá eső ingatlanok:
1001,1002,1006,1007,1011,1012,1017,1018,1019,1237/2.,890,,898,,899,900,902,903.904,905906,907,939,940,942,943,944,945,946,948,950,951.,1030,1031,1032,1035,1036,1046,912,
951/18. hrsz-ú ingatlanok

Telekalakítási és építési tilalom, egyéb építésügyi korlátozás az ingatlan-nyilvántartásról szóló 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet és a végrehajtásáról szóló 1997. évi CXLI. törvény 24. § (1) Telekalakítási és építési tilalom elrendelésének tényét csak egész földrészletre, egyéb építésügyi korlátozást egész ingatlanra vagy az ingatlan természetben meghatározott, illetőleg területileg kijelölt részére lehet feljegyezni. A tilalom határozatlan időre szól, illetve, hogy a tulajdonosok szerződéses kötelezettségeiket teljesítik, ill. a helyi építési szabályzat készítésének időszakára annak hatálybalépéséig, mint meghatározott feltétel bekövetkeztéig tart.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

65/2017. (IV.3.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy előzetesen támogatja a 017/4. helyrajzi számú ingatlan egy részének (940m2) Szilas Project Kft. által történő megvásárlását.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

66/2017. (IV.3.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Település és Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft.-t bízza meg 2017. év április és május hónapokra a településen a hulladék szállítási feladatok végrehajtásával.
A működéshez szükséges havi 3.870.000,- Ft + ÁFA összeg az általános tartalék keretből kerül finanszírozásra.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

67/2017. (IV.7.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy dr. Jakab László és Kerti Mihály területfejlesztőkkel kötendő szerződéseket módosításokkal elfogadja.
Felkéri a Polgármestert a szerződések aláírására, de az aláírás előtt kerüljön kiküldésre a Képviselő-testület részére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

68/2017. (IV.24.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás létrehozásáról szóló módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodást határozatával jóváhagyja.
Felkéri a polgármestert, a Társulási Megállapodást aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

2017. május 2.


69/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja a Gödöllői Rendőrkapitányság Vezetője által benyújtott „Nagytarcsa település közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésről” szóló 2016. évi beszámolót.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

70/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt. 2016. évi mérleg beszámolóját.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

71/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 14/2017.(II.6.) számú Képviselő-testület határozatát az alábbiak szerint módosítja:
Az e./, g./ pontja törlésre kerül.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

72/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy nem fogadja el a csatolt vázrajz alapján a Helyi Építési Szabályzat módosításának II. üteméhez tartozó területek átsorolását.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

73/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Helyi Építési Szabályzathoz szükséges terület felhasználásokat (területmérleget) a Helyi Építési Szabályzat II. üteméhez szükséges területekkel együtt visszautalja a Pén. hatáskörébe újratárgyalásra.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

74/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja Nagytarcsa Község 2016. évi belső ellenőri összefoglaló jelentését.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

75/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja Nagytarcsa Község 2016. évi közbeszerzési statisztikáját.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

76/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy nem fogadta el a Nagytarcsa 087/4, 084/7 és 087/8 hrsz-ú területek lakóövezeti átsorolását.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

77/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa, Rákóczi u. 50. szám (Szivárvány Evangélikus Keresztyén Óvoda) elé napelemmel működő sebesség korlátozásra figyelmeztető berendezés kerüljön felszerelésre bruttó: 822 eFt értékben az általános tartalék keret terhére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

78/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy bruttó 500.000,- Ft értékben sörpad megvásárlását engedélyezi. A sörpadok finanszírozása 50-50% arányban a sport, illetve kultúra keretből valósuljon meg.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

79/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Füzesligeti Szabadidőparkban – közterületre – forgalomszabályozó eszköz (parkoló őr) kerüljön kihelyezésre.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

80/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 66/2017.(IV.3.) számú Képviselő-testületi határozatot az alábbiak szerint módosítja:
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Település és Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft.-t bízza meg 2017. év április és május hónapokra a településen a hulladék szállítási feladatok végrehajtásával.
A működéshez szükséges havi 3.870.000,- Ft + ÁFA összeget az általános tartalék keretből kölcsön formájában bocsájtja rendelkezésre.
Felhatalmazza a polgármestert a kölcsönszerződés aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

81/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Település és Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft.-t részére a hulladékszállítással összefüggő feladatellátás kapcsán felhalmozott tartozás finanszírozására 7.878.279,- Ft és 3.175.000,- Ft kölcsönt nyújt az általános tartalék keret terhére.
Felhatalmazza a polgármestert a kölcsönszerződés aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

82/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a nyári napközis tábor szervezése és a tábor biztosítására 500 eFt-ot elkülönít a 2017. évi költségvetés tartalék keretének terhére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

83/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Múzeumi Kiállítóhely Szervezeti és Működési Szabályzatát módosításokkal elfogadja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

84/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Múzeumi Kiállítóhely működését a Magyarország Helyi Önkormányzatiról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§. (1) bekezdésében foglaltak szerint közfeladat ellátására térítésmentesen átveszi.
Felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

85/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31.) által „2017/2018. gázévre vonatkozó gázszállítási tender” tárgyban lefolytatandó eljárásában az Önkormányzat részt kíván venni.

Továbbá nyilatkozik, hogy a Budapesti Távhőszoltáltató Zrt. által előkésztett ajánlatkérési dokumentációban és szerződéstervezetben foglaltakat elfogadja és irányadónak tekinti.

Nyilatkozik továbbá, hogy az Önkormányzat feladat és hatáskörét a jelen nyilatkozat szerinti beszerzési eljárásban – az ajánlatkérői konzorcium tagjai által ellenjegyzett – külön íven szövegezett felelősségi és ügyrend alapján – a Nagytarcsai Közszogáltató Kft. (székhely: 2142 Nagytarcsa Rákóczi utca 35. ; cégjegyzékszám: 13-09-166978; adószáma: 24762607-2-13 képviseli: Ősz Gyula ügyvezető igazgató) képviseli.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

86/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 2017. június 4-én megrendezésre kerülő „Rocktarcsa” települési rendezvényre 300 eFt-ot biztosít a kultúra keret terhére a Nagytarcsa Közalapítvány szervezésében.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

87/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa 0127/4 hrsz-ú terület önkormányzati tulajdonban lévő részét csereszerződéssel elcseréli a Nagytarcsa 160 hrsz-ú ingatlannal.
Felhatalmazza a Polgármestert a szerződés aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

88/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elvben támogatja a Nagytarcsa 0102/32 hrsz-ú terület önkormányzati tulajdonban lévő részének cseréjét a 766. hrsz-ú területtel.
A csereszerződéssel érintett terület: a Honfoglalás utcához csatolt rész és a telekalakítással leválasztott területrész. A csereszerződés végrehajtását azonban, felfüggeszti mindaddig, míg a Malomárok Építő Közösség megalakulása és az elkészítetett közmű tervek, a Közösség által megvalósuló szennyvíz gerincvezeték kiépítése megvalósul.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

89/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa 063 hrsz-ú terület önkormányzati tulajdonban lévő részét (6788 m2) 500,- Ft/m2 áron elidegeníti.
Felhatalmazza a Polgármestert az adás-vételi szerződés aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

90/2017. (V.2.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Kaptás Pálné (2142 Nagytarcsa, Kossuth u. 55.) Nagytarcsa Község Önkormányzata felé fennálló 5.495.458,- Ft 2017. március 23-án kötött Helyi Építési Szabályzat szerződéses tartozás rendezése érdekében a Nagytarcsa 1280/31 hrsz-ú ingatlant helyezze letétbe az önkormányzat javára.
Amennyiben a tartozásának kiegyenlítése 2017. december 31-ig nem történik meg, úgy a letétbe helyezett 1280/31. hrsz-ú ingatlan a tartozás ellenértékeként az Önkormányzat tulajdonába száll.
Felhatalmazza a Polgármestert a szerződés aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

2017. május 29.


91/2017. (V.29.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Szavazatszámláló Bizottság tagjainak az alábbi személyeket választotta:
Koszták Rudolf Képviselő
Németh Katalin Köztisztviselő
Szlaukó Istvánné Szlovákok Önkormányzatának Elnöke
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

92/2017. (V.29.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testület úgy határozott, hogy 2017. május 29-ei hatállyal Szulágyi Tibort alpolgármesternek választotta.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

93/2017. (V.29.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. évi CLXXXIX. törvény 81.§. (1) bekezdés f./ pontjában foglaltaknak megfelelően elkészített jegyzői beszámolót megtárgyalta és elfogadta.
Felelős: Solymosi Beáta Jegyző
Határidő: azonnal

94/2017. (V.29.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat költségvetését az alábbi tételekkel, összesen 3.189.374,- Ft összeggel megemelje az általános tartalék terhére:

K1101 Törvény szerinti illetmény: 2.197.839 Ft
K1107 Béren kívüli juttatás (Cafeteria): 100.000 Ft
K1108 Ruházati költségtérítés:: 150.000 Ft
K2/1 Szociális hozzájárulási adó: 516.525 Ft
K2/7 Munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó: 34.510 Ft
K64/1 Egyéb gép berendezés besz (hűtő, zárható szekrények): 150.000 Ft
K67/2 ÁFA: 40.500 Ft
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

95/2017. (V.29.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Blaskovits Oszkár Általános Iskola bővítéséhez szükséges hiányzó bruttó 30.000.000 Ft összeget a Nemzeti Sportközpontok részére biztosítja 30.000.000 Ft járdafelújítás terhére. A Nemzeti Sportközpontokat felhatalmazza az összeg inkasszóval történő leemelésére Nagytarcsa Község Önkormányzatának főszámlájáról (számlaszám: 11784009-15730521).
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

96/2017. (V.29.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 17. § 16. bek. alapján: “bírósági vagy hatósági határozaton alapuló telekalakítási és építési tilalom elrendelése, valamint egyéb építésügyi korlátozás, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben meghatározott építésügyi kötelezés, valamit önkormányzati hatósági döntésen, vagy hatósági szerződésen alapuló településrendezési kötelezettség ténye” az ingatlan-nyilvántartásban tulajdoni korlátozást rendeljen el.
A korlátozással érintett helyrajzi számú ingatlanok: 891; 892; 893; 894; 895; 1237/1; 995; 996; 997; 1000; 1003; 1004; 1005; 1257; 1258; 951/12; 951/14; 951/15; 951/12; 951/19; 1086; 1083; 971/2; 974; 975; 976; 977; 978; 979; 980; 1046/17; 1046/18; 1046/21; 1046/22; 1046/25; 1046/26; 1271/8; 1271/9; 1039; 1040; 1043; 1044.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

97/2017. (V.29.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Nagytarcsa település 1280/21; 1280/22; 1280/23; 1280/24; 1280/25; 1280/26; 1280/27; 1280/17; 1280/17; 1280/15; 1208/14; 1280/13; 1280/12; 1280/11; 1280/10. hrsz-ú ingatlanokra 3 évre építési tilalmat rendel el.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

98/2017. (V.29.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Település és Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft-nél felmerült hőközpont többlet áramdíj költségét – 1.996.896,- Ft – egyéb üzemeltetési szolgáltatásként általános tartalékkeret terhére rendezi.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

99/2017. (V.29.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a KEHOP-5.2.9-16-2016-00114 azonosító számú pályázathoz kapcsolódóan 1.658.947,- Ft önrészt biztosít az alábbi bontásban:

Költség típus Önerő
Építéshez kapcsolódó költségek (kivitelezés) 534 226
Építéshez kapcsolódó költségek (kivitelezés) 0
Előzetes tanulmányok, engedélyezési dokumentumok költségei 469 900
Közbeszerzési költségek 638 109
Projektmenedzsmenthez igénybevett szakértői szolgáltatás díja 10 160
Kötelezően előírt nyilvánosság biztosításának költsége 0
Műszaki ellenőri szolgáltatás költsége 6 552
1 658 947

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

100/2017. (V.29.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 2017. május 9-én Deák Ferenc megbízott által benyújtott Nagytarcsa 0147/8-21. hrsz-ú ingatlantulajdonosok területfejlesztési kérelmét elutasítja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

2017. június 26.


101/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Szlaukó Istvánné Nagytarcsai Szlovákok Önkormányzat Elnökének 2016. évi beszámolóját elfogadta.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

102/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Kissné Szarka Krisztina védőnő 2016. évi beszámolóját elfogadta.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

103/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy dr. Benyes Mária háziorvosi beszámolóját elfogadta.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

104/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy dr. Rónaszéki Ágoston gyermekorvos 2016. évi beszámolóját elfogadta.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

105/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Nagytarcsai Grund Sportegyesület 2016. évi beszámolóját elfogadta.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

106/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy csatlakozni kíván az Európai Mobilitási Hét 2017. rendezvényéhez az alábbi választható feltétellel:

Autómentes napot szervezünk, amelynek keretében legalább egy teljes napra (a szokásos munkaidő előtt egy órával kezdődően a munkaidő vége után egy óráig) egy vagy több közterületet kizárólag gyalogos, kerékpáros, ill. közösségi közlekedés számára alakítunk ki. Az autómentes nap lehetőség szerint 2017. szeptember 22-én kerül megrendezésre. Felkérjük településünk oktatási-nevelési intézményeit, hogy az eddigi gyakorlat szerint szervezzék meg a Mobilitási Hét jelmondatának megfelelően intézményeikben a gyermekeknek szóló programokat.
Felkéri a Polgármestert a Mobilitás Karta aláírására, valamint a kapcsolattartó személy kijelölésére elérhetőségének megadására.
Felkéri a Jegyző Asszonyt a rendezvény megszervezésével kapcsolatos intézkedések megtételére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

107/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy csatlakozott az Európai Mobilitási Hét 2017. rendezvényéhez a Karta aláírásával és visszaküldésével, valamint a nemzetközi oldalon történő regisztrációval. A Mobilitási Hét keretében szervezett programok megvalósításához egyedi támogatást kíván benyújtani 500 eFt értékben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz a pályázati kiírásnak megfelelően.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

108/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Óvoda 2016/2017. nevelési évi beszámolóját elfogadta.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

109/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Csillagszem Óvoda költségvetése az alábbi tételekkel, összesen 7.645.985 Ft összeggel megemelésre kerüljön az általános tartalék terhére:

K1101 Törvény szerinti illetmény 4.241.000 Ft
K1107 Béren kívüli juttatás (Cafeteria) 252.000 Ft
K2/1 Szociális hozzájárulási adó 933.020 Ft
K2/7 Munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó 86.965 Ft
K312/5 Munkaruha 90.000 Ft
K312/9 Egyéb üzemelt. anyagbeszerzés 272.631 Ft
K351/2 Áfa 73.610 Ft
K62/33 Egyéb épület besz. 370.079 Ft
K64/1 Egyéb gép berendezés besz. 965.952 Ft
K67/2 Áfa 260.807+99.921 Ft
A fenti tételek összesen: 7.645.985 Ft
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

110/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatát elfogadta.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

111/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat Szakmai Programját elfogadta.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

112/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat Házirendjét elfogadta.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

113/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy bekéri a rendkívüli ülésig a levezetést a tervezett vízmennyiségekről:
– Melyek azok a tevékenységek, amit a víz forrásától függetlenül meg kell lépni, (medence, tározó),
– Víz betáplálásának módja alternatívákkal.
– A budapesti vízvétel lehetőségeiről.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

114/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy 64/2016.(V.30.) számú határozatát hatályon kívüli helyezi és 2017. július 1. napjától 2018. október 14. napjáig a Nagytarcsai Település és Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (2142 Nagytarcsa, Rákóczi u. 35.) Felügyelő Bizottságába és könyvvizsgálónak az alábbi személyeket választja:
– dr. Mészáros Sándor Felügyelő Bizottság Elnöke
– dr. Gyopár Ernő Felügyelő Bizottság Tagja
– Győri Péter Felügyelő Bizottság Tagja
Felelős: Rimóczi Sándor polgármester
Határidő: azonnal

115/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 115/2016.(VIII.29.) számú határozatát hatályon kívül helyezi és kátyúzásra, útalapba, pormentes útfelület kialakítására 600 tonna 1600,- Ft/tonna (vételárért) mart aszfaltot kíván vásárolni a 2017. évi költségvetésben erre tervezett előirányzatot 460.000,- Ft + ÁFA összeggel megemeli az általános tartalék keret terhére a vételár változása miatt.
Felhatalmazza a Polgármestert a mart aszfalt megrendelésére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

116/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 77/2009.(V.25.) számú határozatát hatályon kívül helyezi és a Nagytarcsai Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát elfogadja.
Felhatalmazza a Polgármestert az Alapító Okirat aláírására.
Felkéri a Jegyzőt, hogy a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzésre a Nagytarcsai Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratát küldje meg.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester, Solymosi Beáta Jegyző
Határidő: azonnal

117/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa 017/4 hrsz-ú területet 50 MFt + ÁFA értéken elidegeníti.
Felhatalmazza a Polgármestert a szerződés aláírására.

eFelelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

118/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Tömegsport Egyesület által benyújtott pályázatát nem támogatja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

119/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Grund Sportegyesület által benyújtott pályázat megvalósításához szükséges 2.667.000,- Ft támogatási összeget a 2017. évi költségvetésének sport keret terhére biztosítja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

120/2017. (VI.26.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Sinka János Nagytarcsa, Iskola u. 4. szám alatti lakos által felajánlott 165., hrsz-ú ingatlan felajánlást elfogadja, az ajándékozási szerződéssel járó valamennyi költséget az Önkormányzat vállalja.
A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ajándékozási szerződéseket kösse meg.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

2017. június 28.


121/2017. (VI.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja a DPMV Zrt. által javasolt és előterjesztett – elsősorban saját forrásra támaszkodó, de szükség szerint vízátvételre is alkalmas – tervezés megkezdését.

Felkéri a DPMV Zrt. ügyvezetését, hogy azonnali feladat-végrehajtás részeként végezze el Nagytarcsa vízhálózatának automatizált vezérlését, amely biztosítja a jelenleg termelő kutak vizének hatékony tárolását és elosztását annak érdekében, hogy a vízhiány megszűnjön.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

122/2017. (VI.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Pilisborosjenő település vonatkozásában a Budapest központú szennyvízelvezetési agglomeráció bővítésével egyetért és elfogadja, hogy az érintett település szennyvizét a budapesti agglomeráció szennyvízelvezető és szennyvíztisztító rendszere fogadja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

123/2017. (VI.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy nyilatkozattételre felhatalmazza a polgármestert, hogy a 2142 Nagytarcsa, Zrínyi u. 38. szám alatt működő fogászati alapellátás az épület karbantartása miatt várhatóan 2017. augusztus 1. – 2017. november 30-ig ideiglenesen dr. Marton Erzsébet (1165 Budapest, Bökényföldi út 86.) cím alatti Dentoker 2001. Bt. tulajdonában lévő magánrendelőben működik.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

2017. július 5.


124/2017. (VII.5.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a Nagytarcsai Grund Sportegyesület működéséhez a 2017. évi költségvetés sport keret terhére 1.500.000,- Ft támogatási összeget biztosít.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

125/2017. (VII.5.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1995. évi LIII. tv. 43.§ (5), valamint az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. (I.11.) Kormányrendelet 1.§ (2), (3) bekezdései alapján, a tárgyalásos eljárás keretében készülő, Nagytarcsa Község településrendezési eszközök részleges módosítása során, a 2/2005. (I.11.) Kormányrendelet szerinti környezeti vizsgálat készítését nem tartja szükségesnek.
Erről a Kr. 5.§ (2)-(3) bekezdéseinek megfelelően, az elfogadástól számított 15 napon belül tájékoztatja a közigazgatási szerveket és a nyilvánosságot.
A határozat az elfogadás napján lép hatályba.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: folyamatosan

126/2017. (VII.5.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 35/2017. (III.8) határozatát a következőkkel egészíti ki. A kiemelt fejlesztési területté nyilvánított – korábban külön térképi kivonaton lehatárolt – Ny-i és D-i gazdaságfejlesztési területek mellett egyúttal legkésőbb 2017.12.31-ig szóló érvényességi határidővel azokat az alábbi ingatlanokat is kiemelt fejlesztési területté nyilvánítja, melyek átsorolására, visszaminősítésére a Ny-i és D-i gazdaságfejlesztési területek megvalósításával összefüggésben az egyéb jogszabályi előírások betartása miatt (biológiai aktivitás érték egyenleg biztosítása, vagy a BATrT előírások betartása érdekében) kapcsolódó jelleggel szükség van:
a) A BATrT előírások betartása érdekében szükséges visszaminősítésre:
– a 199-től a 203-ig;
– a 1302, 083/13, 083/15, 083/16, 083/76, 083/77, 083/109, 083/112, 083/115, 083/118, 083/120, 083/122, 083/124, 083/126, 083/128, 083/131, 083/132, 083/133, 083/134, 083/135, 083/136, 083/137, 083/138, 083/139, 083/140, 083/141, 083/142, 083/143, 083/144, 083/145, 083/146, 083/147, 083/149, 083/150, 083/152, 083/155;
– a 010, 048, 050/4, 050/5, 050/9, 050/10, 050/11, 050/12, 050/14, 050/15, 1256/1, 1256/2, 502/3 és
– a 093/4, 093/6
b) A biológiai aktivitás érték egyenleg biztosítása érdekében szükséges erdőterület kijelölésre:
– a 030/29-től 030/35-ig és
– a 093/113-tól 093/115-ig
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: folyamatosan

2017. július 17.


127/2017. (VII.17.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja Geoszonda Kft. ajánlatát 2 darab kutatófúrására az ajánlatban szereplő 1 MFt + ÁFA összegben. A próbafúrás költsége a 2017. évi költségvetés tartalék keretének terhére kerül kifizetésre.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

2017. július 31.


128/2017. (VII.31.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat (2142 Nagytarcsa Zrínyi u. 38.) vezetésére, magasabb vezetői beosztás betöltésére Dr. Palkó Éva Magdolnát határozott időre 2022. április 1. napjáig kinevezi.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

129/2017. (VII.31.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 2017. évi költségvetésről szóló 2016. évi XC. törvény 3. melléklet I. 9. pontja szerint felhatalmazza a Polgármestert, hogy 30 m3 szociális célú tűzifát igényeljen.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának képviselő-testülete a pályázathoz szükséges önerőt biztosítja, valamint vállalja, hogy a szociális tűzifában részesülőktől ellenszolgáltatást nem kér.
Felhatalmazza a Polgármestert a pályázathoz szükséges dokumentumok aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

130/2017.(VII. 31.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a Családsegítő épületének (Zrínyi u. 38.) egyéb felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás lefolytatásával a benyújtott árajánlat alapján a Közpálya Kft-t bízza meg. Az eljárás lefolytatásának költsége a becsült érték nettó 1 %-a.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

131/2017.(VII. 31.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a Családsegítő épületének
Közbeszerzési Szabályzata szerint a közbeszerzési terv az alábbiak szerint kerül elfogadásra:

Közbeszerzés tárgya Tervezett eljárástípus Eljárás tervezett megindítása
Épület felújítás Kbt. 115. § 2017. augusztus

Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 322/2015. (X.30.) Kormányrendelet értelmében a közbeszerzési Bíráló Bizottság összetétele az alábbiak szerint változik:
 Tóth Tamás építész
 Ősz Gyula
 Balik Levente
Ennek értelmében Nagytarcsa Község Önkormányzatának Közbeszerzési Szabályzata módosításra kerül.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

132/2017.(VII. 31.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a Családsegítő épületének (Zrínyi u. 38.) energetikai felújításon kívüli, egyéb felújításához kapcsolódó közbeszerzési eljárás lefolytatásához hozzájárul.
Felhatalmazza a polgármestert az eljárással kapcsolatos dokumentumok aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

133/2017.(VII. 31.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Nagytarcsa 0153/2 hrsz-ú természetben Nagytarcsa, Vadvirág utca 1. szám alatti kivett lakóház, udvar, gazdasági épület besorolású ingatlan 2666/4390 tulajdonhányadának elővásárlási jogával nem kíván élni.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

134/2017.(VII. 31.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy

1. Nagytarcsa Község Önkormányzata megismerte a Nagytarcsa Község településszerkezeti terve, helyi építési szabályzata és szabályozási terve I. (egyes kiemelt fejlesztési területekre szóló) módosítása című anyag III. fázisú munkarészét, azaz a TSZT, HÉSZ és SZT munkaközi egyeztetési dokumentációjának tartalmát, az abban foglaltakkal egyetért.
2. Nagytarcsa Község településszerkezeti terve, helyi építési szabályzata és szabályozási terve I. (egyes kiemelt fejlesztési területekre szóló) módosítása című anyag III. fázisú munkarészének, azaz a TSZT, HÉSZ és SZT munkaközi egyeztetési dokumentációjának a partnerségi egyeztetése a vonatkozó külön helyi rendeletnek megfelelően szabályszerűen lezárult. A partnerségi egyeztetés során a tervegyeztetésben érdekelt partnerektől észrevétel, javaslat nem érkezett, így Nagytarcsa Község Önkormányzata úgy dönt, hogy a tervi megoldásokkal kapcsolatban a partnerségi egyeztetés alapján módosítás nem szükséges.
3. A településszerkezeti tervben tervezett egyes terület fejlesztések ún. területcseréje érdekében szükséges területi (környezeti, társadalmi, gazdasági) hatásvizsgálati eljárása alapján a PE/AF00153-15/2017 számon térségi terület-felhasználási engedélyt kapott a TSZT, HÉSZ és SZT munkaközi egyeztetési dokumentációjában szerepeltetett megoldások döntő többsége. Nem kapott azonban térségi terület-felhasználási engedélyt:
– a 093/111 hrsz ingatlan gazdasági területi átsorolása, mely a TSZT-n 5. (az engedély szerint A3/2) számmal volt jelölve és
– a HEMO mögötti tömbbelső és a környező területek ingatlanjainak egy része, mely a TSZT-n B (az engedély szerint B3/2) betűjellel volt jelölve.
Emiatt a TSZT, HÉSZ és SZT módosítás későbbiekben elkészülő dokumentáció változataiból a jelenleg hatályos állapot megtartása mellett törölni kell:
– az előzőek szerint engedélyt nem kapott, a TSZT-n 5. számmal jelölt fejlesztési elképzelést és ezzel összefüggésben
– ennek a TSZT-n B betűjellel jelölt visszaminősítési párját, továbbá kapcsolódóan
– az ún. BA érték egyenlegének biztosítása érdekében szükséges erdőterület kijelölések vonatkozó (a TSZT-n 6. és 7. számmal jelöltterületeken belüli) szükséges nagyságú részét.
4. Fentiek alapján Nagytarcsa Község Önkormányzata úgy dönt, hogy a tervezés a 3. pontban rögzített módosítások átvezetésével folytatódhat tovább, vagyis a TSZT, HÉSZ és SZT véleményezési és végső szakmai véleményezési dokumentációját a tervező elkészítheti. Ezzel összefüggésben Nagytarcsa Község Önkormányzata úgy dönt, hogy a TSZT, HÉSZ és SZT módosítás IV. és V fázisú munkarészeit összevonva, egységes dokumentációként kell összeállítani.
5. Nagytarcsa Község Önkormányzata úgy dönt, hogy az előző pontokban rögzítettekkel összhangban a fentiek szerint elkészülő módosított dokumentációval Nagytarcsa Község településszerkezeti terve, helyi építési szabályzata és szabályozási terve I. (egyes kiemelt fejlesztési területekre szóló) módosításának egyeztetése a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 24. rész 32.§ (1) c) pontja szerinti tárgyalásos eljárás lefolytatásával megkezdhető.
Felelős: Polgármester
Határidő: folyamatosan

2017. augusztus 14.


135/2017.(VIII.14.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy saját hatáskörbe vonja a vízbázis fejlesztéssel összefüggő beruházást (kútfúrást és a hozzá tartozó infrastruktúra kiépítését) ezért a mai napon visszavonja a 121/2017. (VI.28.) számú határozatát.
Erre azért van szükség, mert a Képviselő-testület olyan adatok, információk birtokába került, amely nem a szolgáltató DPMV Zrt. által preferált fejlesztési irányt kívánja megvalósítani, hanem a DPMV Zrt. által előterjesztett műszaki megoldásnál jóval olcsóbb beruházást.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

136/2017.(VIII.14.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a 079/2. hrsz-ú ingatlanon épített hidrofor házban telepített vastalanító berendezés üzembe helyezi. Az üzembe helyezés várható költsége 1,5 MFt. A vastalanító üzembe helyezésével összefüggő költségeket az üzemeltetőnek kell viselni a bérleti díj terhére.
Felkéri a Polgármestert, hogy a szolgáltató DPMV Zrt. felé járjon el annak érdekében, hogy a DPMV Zrt. által elkészített gördülő fejlesztési terv módosításra kerüljön érvényt szerezve ezzel a 135/2017. (VIII.14.) számú és a jelen határozatnak is. Azaz a gördülő fejlesztési tervből a vízbázis fejlesztéssel összefüggő fejlesztés kikerüljön és a víz minőség javítással összefüggő fejlesztés beemelésre kerüljön.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

137/2017.(VIII.14.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a HEMO épületének (Rákóczi u. 84.) egyéb felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás lefolytatásával a benyújtott árajánlat alapján a Közpálya Kft-t bízza meg. Az eljárás lefolytatásának költsége a becsült érték nettó 1 %-a.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

138/2017.(VIII.14.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a HEMO (Nagytarcsa, Rákóczi u. 84.) épületének
Közbeszerzési Szabályzata szerint a közbeszerzési terv az alábbiak szerint kerül elfogadásra:

Közbeszerzés tárgya Tervezett eljárástípus Eljárás tervezett megindítása
Épület felújítás (Zrínyi u. 38) Kbt. 115. § 2017. III. negyedév
Épület felújítás (HEMO) Kbt. 115. § 2017. III. negyedév

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

139/2017.(VIII.14.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a HEMO (Nagytarcsa, Rákóczi u. 84.) épületének energetikai felújításon kívüli, egyéb felújításához kapcsolódó közbeszerzési eljárás lefolytatását rendeli el.
Felhatalmazza a polgármestert az eljárással kapcsolatos dokumentumok aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

2017. augusztus 28.


140/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzat 2017. évi gazdálkodásának első félévi helyzetéről szóló tájékoztatót az alábbiak szerint hagyja jóvá.
1. Az önkormányzat 2017. évi gazdálkodásának első félévi helyzetéről szóló tájékoztató az önkormányzat költségvetési szerveinek adatait tartalmazza.
2. A képviselő-testület az önkormányzat 2017. évi költségvetési előirányzatainak első félévi teljesítését az alábbiak szerint fogadja el.:

Ei.megnevezése Eredeti ei. / Ft Mód.ei.  /  Ft Teljesítés /  Ft %
Kiad. főösszege 880 097 945 1 051 564 000 370 539 853 35
Bevét.főösszege 880 097 945 1 051 564 000 653 848 790 62

Nagytarcsa Község Önkormányzat (Község Összesen) 2017. évi költségvetés előirányzatainak első félévi alakulása 

Bevételi jogcím Eredeti ei Módosított ei. Teljesítés %
Önkormányzat működési támogatásai 117 528 175 121 019 162 62 808 610 52%
Működési célú támogatások államháztartáson belülről 7 501 524 7 501 524 3 742 200 50%
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 123 257 618 123 257 618 100%
Közhatalmi bevételek 494 550 000 494 550 000 261 171 061 53%
Működési bevételek 66 396 538 103 862 679 58 910 301 57%
Felhalmozási bevételek 22 336 436 17 587 745 17 587 745 100%
Működési célú átvett pénzeszközök 27 500 000 27 500 000 24 000 000 87%
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 44 498 670 56 498 670 2 584 653 5%
Hitel- kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről
Maradvány igénybevétele 99 786 602 99 786 602 99 786 602 100%
880 097 945 1 051 564 000 653 848 790 62%
 

 

Kiadási jogcím Eredeti ei Módosított ei. Teljesítés %
Működési költségvetés kiadásai 656 948 921 650 431 253 288 175 025 44%
Felhalmozási költségvetés kiadásai 198 414 766 376 398 489 68 253 430 18%
Hitel- kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre 21 245 720 21 245 720 10 622 860 50%
Belföldi finanszírozás kiadásai 3 488 538 3 488 538 3 488 538 100%
880 097 945 1 051 564 000 370 539 853 35%

Az önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2017. évi költségvetési előirányzatainak első félévi alakulása

Eredeti előirányzat /Ft Módosított előirányzat /Ft Teljesítés /Ft %
Bevétel 121 449 399 121 449 399 60 418 093 49,7
Kiadás 121 449 399 121 449 399 60 019 779 49,4

A Csillagszem Óvoda 2017. évi költségvetési előirányzatainak első félévi alakulása

Eredeti előirányzat /Ft Módosított előirányzat /Ft Teljesítés /Ft %
Bevétel 148 746 118 159 104 052 74 968 783 47,1
Kiadás 148 746 118 159 104 052 74 163 081 46,6

A Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat 2017. évi költségvetési előirányzatainak első félévi alakulása

Eredeti előirányzat /Ft Módosított előirányzat /Ft Teljesítés /Ft %
Bevétel 48 065 026 51 905 581 8 281 360 16,0
Kiadás 48 065 026 51 905 581 8 154 569 15,7

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

141/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa területén kialakított közutakat az alábbi nevekkel látja el:
Nagytarcsa, 0134 hrsz. alatt nyilvántartott terület “Kavicsbánya utca”
Nagytarcsa, 0126/88 hrsz. alatt nyilvántartott terület “Tavasz utca”
Nagytarcsa, 1072 hrsz. alatt nyilvántartott terület “Rozmaring utca”
Nagytarcsa, 1013/1 hrsz. alatt nyilvántartott terület “Levendula utca”
Nagytarcsa, 1224/95; 1224/66 és a 086//1 hrsz. alatt nyilvántartott terület “Bethlen Gábor utca”
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

142/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa Malomárok lakópark területén kialakított közutakat az alábbi nevekkel látja el:
Nagytarcsa, 1251/98 hrsz. alatt nyilvántartott terület “Gerle utca”
 Nagytarcsa, 1251/79 hrsz. alatt nyilvántartott terület “Gólya utca”
 Nagytarcsa, 1251/46 hrsz. alatt nyilvántartott terület “Nádirigó utca”
 Nagytarcsa, 1251/14 hrsz. alatt nyilvántartott terület “Fácán utca”
 Nagytarcsa, 1251/114 hrsz. alatt nyilvántartott terület “Szajkó utca” elnevezéssel látja el.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

143/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Gödöllői Coop Zrt. tulajdonában álló jelenleg Nagytarcsa Község Önkormányzata által bérelt Hangya udvar természetben Nagytarcsa, Rákóczi u. 35. szám alatt játszóteret létesít. A beruházáshoz a tulajdonos Gödöllői Coop Zrt. – a terület karbantartásának ellentételezése képen – hozzájárul. A beruházás költsége a sport-kultúra keret terhére kerül kifizetésre.
Felhatalmazza a Polgármestert a vállalkozási szerződés és a terület bérlési szerződés aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

144/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a „Tiszta udvar rendes ház” pályázat hagyományőrző kategóriájának díjazottja a Petőfi u. 11. szám alatti ingatlan tulajdonososa legyen. (A nyertes a rendelet 1§ (4) bek. alapján a díjazást követő évben mentesül a kommunális hulladék elszállítási díj fizetése alól.)
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

145/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a „Tiszta udvar rendes ház” pályázat modernkategóriájának díjazottja a Jedlik Ányos u. 4. és Bodza u. 15. szám alatti ingatlanok tulajdonosai (A nyertes a rendelet 1§ (4) bek. alapján a díjazást követő évben mentesül a kommunális hulladék elszállítási díj fizetése alól.)
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

146/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az orvosi ügyeleti ellátást továbbra is társulási formában kívánja ellátni. A társulás gesztor önkormányzata Kistarcsa város önkormányzata. Az ezzel kapcsolatos többletköltségről pontos pénzügyi kimutatás ismeretében dönt.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

147/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy nem kívánja a tulajdonában álló Nagytarcsai Tömegsport Egyesületet a Grund SE-el egyesíteni.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

148/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a területfejlesztéssel érintettek által tett kötelezettségvállalást elfogadja és a korlátozás alól történő feloldásban érintett 951/10, 951/6, 951/5, 938, 939, 940, 943, 946, 947, 950, 906, 905, 904, 903, 902, 901, 900, 899, 898, 897, 951/9, 951/7, 951/2, 951/3, 951/4, 941, 942,944, 945, 948, 949, 997; 1046/9 és 1007. helyrajzi számú ingatlanok “Egyéb építésügyi korlátozás” bejegyzés feloldását tudomásul veszi.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

149/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa 0128/22. hrsz-ú ingatlan végleges más célú hasznosítását és belterületbe csatolását Gksz-2 és Má-k övezeti besorolásba történő kialakítását nem támogatja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

150/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Szilas Projekt Kft. által benyújtott kérelmet támogatja és a Nagytarcsa, 0131/3. hrsz-ú közút ingatlant a 0128/38 hrsz-ú ingatlan (Pesti út jelenleg külterületi szakasza) telekhatáráig belterületbe vonja abban az esetben, ha a Szilas Projekt Kft. a belterületbe vonással járó valamennyi költség viselését szerződésben vállalja.
Felhatalmazza a Polgármester, hogy kössön szerződést a belterületbe vonással érintett Szilas – projekt Kft-vel a belterületbe vonással járó valamennyi költség viseléséről.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

151/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa, 0147/47-52 hrsz-ú ingatlanok belterületbe vonását támogatja, azzal a feltétellel, hogy a belterületbe vonással járó valamennyi költséget az érintett ingatlanok tulajdonosai viselik.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

152/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy egyetértését fejezi ki Szigethalom település a társuláshoz történő csatlakozásával és az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás, társulási megállapodás ennek megfelelő módosításával.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

Zárt ülés

153/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy 017/3. és 017/5. hrsz-ú terület a Kincsem Hungária Szövetkezet részére 2018. december 31-ig térítésmentes használatba adja.
A térítésmentes használat feltétele, hogy a Kincsem Hungária Szövetkezet átvállalja Nagytarcsa Község Önkormányzatától a településen keletkező zöldhulladék begyűjtését és annak feldolgozását. Továbbá az átadott területeken kialakít és üzemeltet zöldhulladék átadó pontot.
Felkéri a Polgármestert, hogy a 153/2017.(VIII.28) számú határozatban foglaltakról a szerződést kösse meg.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

154/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Gódor Dávid László által benyújtott méltányossági kérelmét elutasítja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

2017. szeptember 4.


155/2017.(IX.4.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elvi döntés szükséges ahhoz, hogy Nagytarcsa településen a vízbázis bővítés érdekébe két kút megfúrásra kerüljön. A közbeszerzési törvény értelmében a kút fúrásának kivitelezéséhez legalább öt árajánlat szükséges.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

156/2017.(IX.4.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Neptun Filter Kft-től az ajánlatában szereplő 1.250.000,- Ft + ÁFA összegért megrendeli Nagytarcsa Község vízellátásának bővítéséről szóló koncepció tervének elkészítését a 2017. évi költségvetés tartalékkeretének terhére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

157/2017.(IX.4.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Nagytarcsa, 017/3. és 017/5. hrsz-ú terület, Kincsem Hungária Szövetkezet részére 2018. december 31-ig térítésmentes használatba adásáról szóló 153/2017.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozatát visszavonta.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

158/2017.(IX.4.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Amarov Kft. ajánlatában szereplő 50 MFt + ÁFA összegért Nagytarcsa, 017/3. hrsz-ú ingatlan Nagytarcsai Közszolgáltató Kft. által történő eladásához elviekben hozzájárul.
Az ingatlan vételárának kiegyenlítésének konstrukciója: kezdő befizető összeg 31,5 MFt + ÁFA, majd havi törlesztéssel 2018. 03.01. napjától 36 hónapig 513.889,- Ft + ÁFA.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

159/2017.(IX.4.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy hozzájárul a Nagytarcsai Közszolgáltató Kft. által az Energia Hivatal felé benyújtásra kerüljön a Nagytarcsa Petőfi ltp. távhő szolgáltatásról szóló kérelem.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

2017. szeptember 18.


Nagytarcsa Község önkormányzatának 160/2017. (IX.18.) ÖK határozata
Nagytarcsa Község településszerkezeti tervéről szóló 122/2016. (IX.26.) ÖK határozatának módosításáról

2017. szeptember 25.


161/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 2142 Nagytarcsa, Zrínyi u. 38. szám alatti Családgondozói Szolgálat épületének belső felújítására kiírt és lefolytatott közbeszerzési eljárás alapján benyújtott összegezést elfogadja. Az eljárás során a benyújtott ajánlatok érvényessége vagy érvénytelensége szerint a közbeszerzési eljárás nyertese Bria Inter Kft. (2209 Péteri, Táncsics u. 37). Kivitelezés és annak költségmegoszlást 2017. évben 20.000.000.-Ft + ÁFA összegben finanszírozza, míg a különbözet 22.136.292,- Ft + ÁFA a 2018. évi költségvetésben tervezi.
Felkéri a Polgármestert a vállalkozási szerződés aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

162/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 2142 Nagytarcsa, Rákóczi u. 84. szám alatti Helyőrségi Művelődési Otthon (HEMO) belső felújítására 2017. szeptember 8-án kiírt közbeszerzési eljárást érvényteleníti.
Az eredménytelenség indoka: Kbt. 70. § (1) szerint. A rendelkezésre álló anyagi fedezet 71.527.830 Ft+ÁFA. A legalacsonyabb ellenszolgáltatás 77.635.383 Ft+ÁFA.” így a legalacsonyabb ellenszolgáltatás is meghaladta a rendelkezésre álló anyagi fedezetet.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

163/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy 2018. január 1-től Nagytarcsa Petőfi ltp. 520/8 hrsz. alatt – kivett közterület és egyéb épület 0,1919 négyzetméteres területű, természetben 2142 Nagytarcsa, Petőfi ltp. 17. – a fűtés-, és háztartási meleg víz szolgáltatását távhőszolgáltatásként kívánja ellátni. A távhőszolgáltatás a beszerzett engedélyek után kötelező önkormányzati feladattá válik.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

164/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Nagytarcsa közigazgatási területén a távhőszolgáltatási feladatok ellátásával a 100 %-os önkormányzati tulajdonban lévő Nagytarcsai Település és Hulladékgazdálkodási, Közszolgáltató Kft-t 2142, Nagytarcsa, Rákóczi u..35. Cg:13-09-166978 Adószám:24762607-2-13 bízza meg.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

165/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy továbbra konzorcium keretében részt kíván venni (Kistarcsa, Csömör, Kerepes, Nagytarcsa) az orvosi ügyelet ellátásában.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

166/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy pályázatot kíván benyújtani Nagytarcsa településen a felszíni csapadékvíz elvezetésére az alábbi területekre: a Nagytarcsa területén a Rákóczi – Tessedik utcák által határolt terület, valamint a Múzeumkert – Rét utca csapadék vízelvezető árok felhasználásával a záportározó rekonstrukciója és annak vízelvezetése a Szilas-patak mellékágába. Továbbá a Jókai lakópark, Bethlen G. utca mellett tervezett csapadékvíz elvezető árok bekötése (3102. j. főút, illetve az alatta átvezető áteresz, valamint a 3102 j. főúttól a Malomárok lakópark mellett a Honfoglalás utca keresztezésével) a Szilas-patak mellékágába. A tervezett csapadékvíz elvezetési pályázathoz be kell nyújtani a tervezett beruházás vízjogi engedélyezési tervdokumentációját, ezért a Képviselő-testület úgy határoz, hogy a csapadékvíz elvezetési pályázat benyújtása érdekében elkészítteti a beruházás vízjogi engedélyezési tervdokumentációját bruttó 1.549.400.-Ft összegben az általános tartalékkeret terhére.
Felhatalmazza a Polgármestert a szerződés aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

167/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa 503/1. hrsz-ú “kivett országos közút” művelési ág besorolású ingatlan 184/2016 munkaszámon készített Változási vázrajz szerinti földrészleteket “kivett közterület” művelési ág besorolással önkormányzati tulajdonba kívánja venni. Az átvett területeket továbbra is közúti funkcióra és közútkénti üzemeltetésre, kivett közterületként, változatlan rendeltetéssel, a közfeladatok ellátására kívánjuk használni. Felhatalmazza a Polgármestert a szerződés és a földhivatali ügyintézés aláírására és megküldésére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

168/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa, 0147/46. hrsz-ú ingatlant belterületbe vonja, azzal a feltétellel, hogy a belterületbe vonás valamennyi költségét a belterületbe vonást kezdeményező fél viseli.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

169/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa Község Önkormányzata által térítésmentesen átvett ingatlanokról MNV Zrt. felé az alábbi táblázat alapján tájékoztatást nyújt.
Felhatalmazza a Polgármester a tájékoztató anyag aláírására és megküldésére.

Jelentés az ingatlanok ingyenes tulajdonba adásáról

NAGYTARCSA
Helyrajzi szám 1255 1256/1 520/2 1253/1 079/2 1256/3 147 és 148/2
Megnevezés Közterület Közterület beépítetlen terület közterület és egyéb épület vízmű kivett kultúrház, udvar kivett beépítetlen terület és kivett múzeum
Alapkövetelmények Nyilatkozom, hogy az ingatlanokat a felhasználási célnak megfelelően hasznosítjuk.
Állagmegóvás, alkalmasság Nyilatkozom, hogy az ingatlan állagmegóvása megtörtént, az ingatlan alkalmas a felhasználási cél teljesítésére.
Előterjesztés, jegyzőkönyv Előterjesztés nem történt.
Kataszter Csatolva ingatlanvagyon-kataszter ingatlan adatlapja.
Szükséges engedélyek Engedélyre nem volt szükség.
Forráshiány Hitelfelvétel Pályázatfigyelés
A felhasználási cél terjedelme Nyilatkozom, hogy az ingatlanok használata során a felhasználási cél megvalósul. Jelenleg felújításra tervezett.
A felhasználási cél fenntartása Nyilatkozom, hogy a megvalósult felhasználási cél változatlan tartalommal, a költségvetésben rendelkezésre álló pénzügyi fedezet terhére megvalósult.
Tulajdoni hányad átvétele 1/1 1/1 1/1 1/1 1/1 1/1 1/1
Más feladat ellátása Nyilatkozom, hogy az ingatlanok más célú hasznosítása nem valósult meg.
A használat átengedése Más célú használat nem történt.
Az ingatlan értékesítésének tilalma Értékesítés nem történt.
A 2013. évi CXVIII. Törvény Az ingatlanokat a kötelező közfeladatok ellátására használjuk.
Ellenérték felhasználása Nyilatkozom, hogy elidegenítés nem történt.
Telekalakítás, szerződésmódosítás  Telekalakítás és szerződésmódosítás nem történt.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

170/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Nagytarcsa, Petőfi ltp. biztonságos kazánüzemeltetése érdekében a szükséges javításokat és karbantartásokat bruttó 2.747.010,- Ft összeghatárig megrendeli a Főtáv Zrt. által benyújtott árajánlat alapján az általános tartalékkeret terhére. .
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

171/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy csatlakozni kíván a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíjpályázat 2018. évi fordulójához a kiírás feltételeinek megfelelően.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

172/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: temető törvény) és az annak végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 01.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján pályázatot ír ki az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal a nagytarcsai 507-509., és a 1244/1. hrsz. alatt felvett „temető” megjelölésű, 18.062 m2 alapterületű köztemető üzemeltetésére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

173/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa, Petőfi lakótelepen található játszótér karbantartására, új játékok telepítésére előterjesztett árajánlatok alapján a pénzügyi előirányzatot a 2018. évi költségvetési rendeletbe kívánja tervezni.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

174/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Blaskovits Oszkár Általános Iskola étkezdéjének és étel kiszolgálójának felújítása – az ÁNTSZ előírásainak megfelelően – bruttó 762.000,- Ft összegben valósuljon meg. A beruházás pénzügyi fedezete a temető felújítás előirányzat terhére kerüljön kifizetésre.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

175/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Blaskovits Oszkár Általános iskola bővítéséhez szükséges hiányzó bruttó 46.610.758,- Ft összeget a Nemzeti Sportközpontok részére biztosítja a 2018. évi költségvetés terhére. E határozattal a 95/2017.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat visszavonásra kerül.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

176/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a megvásárlásra felajánlott Nagytarcsa, 083/58 hrsz-ú ingatlan vonatkozásában nem kíván élni a vásárlás lehetőségével.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

177/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Magyar Ferencné Nagytarcsa, Kossuth u. 36. szám alatti lakos által térítésmentesen felajánlott Nagytarcsa 165. hrsz-ú ingatlan 6/48-ad részét elfogadja és az ügyintézéssel kapcsolatos mindennemű költséget az Önkormányzat vállalja.
Felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ajándékozási szerződést kösse meg.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

178/2017.(IX.25.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Sinka János Nagytarcsa, Iskola u. 4. szám alatti lakos által térítésmentesen felajánlott Nagytarcsa 165. hrsz-ú ingatlan 6/48-ad részét elfogadja és az ügyintézéssel kapcsolatos mindennemű költséget az Önkormányzat vállalja.
Felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ajándékozási szerződést kösse meg.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

2017. október 30.


179/2017.(X.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Közszolgáltató Kft. 2017. II. negyedévi elszámolását elfogadja és a 6.995.465,- Ft többlet üzemeltetési költség igény az általános tartalék keret terhére kerül kifizetésre.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

180/2017.(X.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Dél-Pest Megyei Viziközmű Szolgáltató Zrt. által készített Gördülő fejlesztési tervet a Képviselő-testület által elfogadott kiegészítő javaslatokkal átdolgozva elfogadja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

181/2017.(X.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Junior Vendéglátó Zrt. által benyújtott 10 %-os étkeztetési térítési díj emelését elfogadta.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

182/2017.(X.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az alábbi helyrajzi számú ingatlanok belterületbe vonását támogatja, azzal a feltétellel, hogy a belterületbe vonással járó valamennyi költséget az érintett ingatlan tulajdonosa viseli:
HRSZ INGATLAN BESOROLÁSA MEGJEGYZÉS
0126/66 beruházási terület
0126/68 beruházási terület
0126/70 beruházási terület
0126/71 beruházási terület
0126/72 beruházási terület
0126/88 Nádas utca (közút)
0126/87 beruházási terület
0126/86 beruházási terület
0126/95 beruházási terület
0126/97 beruházási terület
0126/98 beruházási terület
0126/100 beruházási terület
0126/102 beruházási terület
0126/103 beruházási terület
0126/93 Tavasz utca (közút)
0126/89 beruházási terület
0126/90 beruházási terület
0126/91 beruházási terület
0126/92 beruházási terület
0126/90 beruházási terület
0126/91 beruházási terület
0126/92 beruházási terület
0126/104 beruházási terület telekalakítás alatt
0126/106 beruházási terület telekalakítás alatt
0126/108 beruházási terület telekalakítás alatt
0127/7 közút (névtelen) telekalakítás alatt
0127/8 beruházási terület telekalakítás alatt
0128/85 beruházási terület telekalakítás alatt
0128/187 beruházási terület telekalakítás alatt
0128/188 beruházási terület telekalakítás alatt
0128/189 beruházási terület telekalakítás alatt
0128/190 beruházási terület telekalakítás alatt
0128/191 beruházási terület telekalakítás alatt
0128/186 közút (névtelen) telekalakítás alatt
0128/184 beruházási terület telekalakítás alatt
0128/170 beruházási terület
0128/169 beruházási terület
0128/168 beruházási terület
0128/109 beruházási terület
0128/107 beruházási terület
0128/171 beruházási terület
0128/172 beruházási terület
0128/174 beruházási terület
0128/180 közműfolyosó (közút) telekalakítás alatt
0128/181 beruházási terület
0128/182 beruházási terület
0128/183 beruházási terület
0128/178 beruházási terület
0128/179 beruházási terület
0127/6 Cinkotai utca (közút) telekalakítás alatt
0128/103 beruházási terület
0128/140 beruházási terület
0128/154 beruházási terület
0128/156 beruházási terület
0128/157 beruházási terület
0128/158 beruházási terület
0128/159 beruházási terület
0128/160 beruházási terület
0128/161 beruházási terület
0128/162 beruházási terület
0128/148 beruházási terület
0128/147 beruházási terület
0128/119 beruházási terület
0128/122 beruházási terület
0128/134 beruházási terület
0128/138 beruházási terület
0128/142 beruházási terület
0128/152 beruházási terület
0128/145 beruházási terület
0128/132 beruházási terület
0127/6 Szilas utca (közút)
0128/105 beruházási terület
0128/94 beruházási terület
0128/151 beruházási terület
0128/150 beruházási terület
0127/5 Naplás utca (közút) telekalakítás alatt
0128/88 beruházási terület
0128/89 beruházási terület
0128/143 beruházási terület
0128/144 beruházási terület
0128/113 beruházási terület
0128/115 beruházási terület
0128/126 beruházási terület
0128/130 beruházási terület
0128/131 beruházási terület
0128/128 beruházási terület
0128/117 beruházási terület
0128/98 beruházási terület
0128/76 beruházási terület
0128/77 beruházási terület
0128/78 beruházási terület
0128/79 beruházási terület
0128/80 beruházási terület
0128/81 beruházási terület
0128/82 beruházási terület
0128/83 beruházási terület
0128/97 beruházási terület
0128/96 beruházási terület
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

183/2017.(X.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Csillagszem Óvoda 2017/2018. nevelési évre vonatkozó munkatervét elfogadta.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

184/2017.(X.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Könyvtár vezetőjének 2017. évről szólót beszámolóját elfogadta.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

185/2017.(X.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy változtatás nélkül elfogadta a 2018/19-es tanévre vonatkozó általános iskolai körzethatárt: Nagytarcsa közigazgatási területén a Nagytarcsai Blaskovits Oszkár Általános Iskola a kijelölt oktatási intézmény.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

186/2017.(X.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa 0135/20-26. és 0137. hrsz-ú ingatlanok a 947/2017. munkaszámon készített telekalakítási helyszínrajz szerint felosztott 0137/2. – 0137/25. hrsz-ú ingatlanok belterületi átsorolását támogatja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

187/2017.(X.30.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy megerősíti a 143/2017.(VIII.28.) számú határozatát, mely szerint a Gödöllői Coop Zrt. tulajdonában álló jelenleg Nagytarcsa Község Önkormányzata által bérelt Hangya udvar természetben Nagytarcsa, Rákóczi u. 35. szám alatt játszóteret létesít. A beruházáshoz a tulajdonos Gödöllői Coop Zrt. – a terület karbantartásának ellentételezése képen – hozzájárul. A beruházás költsége a sport-kultúra keret terhére kerül kifizetésre.
Felhatalmazza a Polgármestert a vállalkozási szerződés és a terület bérlési szerződés aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

2017. november 27.


188/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Gyöngyvirág utcai Építő Közösség az általa kiépített viziközmű vagyon önkormányzati tulajdonba veszi abban az esetben, ha az Építő közösség az alábbi hiánypótlást teljesíti:

1./ Gyöngyvirág utcai Építő Közösség létrejöttét igazoló okirat,
2./ a megépített viziközmű vízjogi létesítési engedélye + a szükséges mérési adatokkal, vagyonértékkel.
3./ a DPMV Zrt, mint szolgáltató nyilatkozata az elkészült viziközmű jövőbeni üzemeltetésére vonatkozóan.
4./ HÉSZ rendeletben szabályozott 300,- Ft/m2 fejlesztési hozzájárulásról szóló szerződés megkötése.

A viziközmű vagyon átvételét ügyvéd által készített okirattal kell átvenni.
Felhatalmazza a Polgármestert az okirat aláírására.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

189/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 2018. évre szóló költségvetési koncepciót, és azt a vitában elhangzottak figyelembe vételével elfogadta.
A költségvetési rendelet-tervezet elkészítése során a következő feladatok elvégzését tartja szükségesnek:

1. A végleges költségvetés összeállítása során a következő alapelvek érvényesülését kell biztosítani:
• bevételek növelése
• működési kiadások csökkentése
• pályázati lehetőségek figyelése
2. Az intézmények költségvetési előirányzatait az intézményvezetőkkel történő egyeztetés útján szükséges kialakítani.

Felelős: jegyző
Határidő: folyamatos, illetve a költségvetési rendelet-tervezet benyújtásának időpontja

190/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az OTP Bank Nyrt-től folyószámlahitelt kíván felvenni az alábbiak szerint:

A hitel futamideje 2018. január 15-től 2018. december 21-ig tart, a rendelkezésre tartott összeg legfeljebb 50.000.000 Ft

A Képviselő-testület – figyelembe véve a mindenkor hatályos államháztartási jogszabályokat – a hitel és járulékai visszafizetésének biztosítékául felajánlja az Önkormányzat saját bevételeit.

A képviselő-testület kötelezettséget vállal arra, hogy a hitel-visszafizetés időtartama alatt a kért hitelt és járulékait a futamidő éveiben – a felhalmozási és tőke jellegű kiadásokat megelőzően – a költségvetésébe betervezi és jóváhagyja, illetve költségvetési előirányzat módosításai során figyelembe veszi.

A képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a fenti hitelre vonatkozóan az OTP Bank Nyrt-nél eljárjon, az ügylet egyéb feltételeiben megállapodjon, és a szerződést aláírja az Önkormányzat képviseletében.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

191/2017. (XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott. hogy elfogadja Nagytarcsa Község Önkormányzatának 2018. évi belső ellenőrzési tervét az alábbiak szerint:

Sor-szám Ellenőrzött szerv, szervezeti egység Az ellenőrzés célja, tárgya, ellenőrizendő időszak Azonosított kockázati

tényezők (*)

Az ellenőrzés típusa, módszerei (**) Az ellenőrzés tervezett ütemezése (***) Az ellenőrzésre fordítandó kapacitás (ellenőri nap) (****)
1  

Nagytarcsai Polgármesteri Hivatal

(Nagytarcsa Község Önkormányzata vonatkozásában)

 

 

 

Célja: annak vizsgálata, hogy a szúrópróbaszerűen kiválasztott beruházások, és a kapcsolódó karbantartások szabályozása, lebonyolítása, dokumentálása, nyilvántartása megfelelt-e a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, a testületi döntéseknek

 

Tárgya: szúrópróbaszerűen kiválasztott három beruházás szabályozása, lebonyolítása, dokumentálása, a megvalósított beruházásokhoz kapcsolódó esetleges karbantartási tevékenység

 

Időszak: 2017. év

 

– Nem tervszerű, szabálytalan végrehajtásban rejlő kockázatok

 

– Jogszabályi előírások be nem tartásában rejlő kockázatok

 

 

Típusa:

Pénzügyi ellenőrzés

 

Módszerei:

Dokumentumok mintavételes ellenőrzése

 

Interjúkészítés

 

2018. április

 

Jelentés:

2018. május 31.

 

24 belső ellenőri nap

2  

Nagytarcsai Közszolgáltató Kft.

 

 

Célja: annak megállapítása, hogy az átfogó szabályozottság, működés, gazdálkodás 2017. évi ellenőrzését követően készült-e intézkedési terv, az intézkedési tervben foglaltak határidőre végrehajtásra kerültek-e

 

Tárgya: az átfogó szabályozottság, működés, gazdálkodás tárgyában 2017. évben végzett vizsgálat utóellenőrzése

 

Időszak: 2018. év, jelen helyzet, illetve intézkedési tervben foglalt határidők szerint

 

– A vonatkozó jogszabályok be nem tartásában rejlő kockázatok

 

– Hibák, hiányosságok halmozódása

 

Típusa:

Szabályszerűségi

ellenőrzés

 

Módszerei:

az intézkedési tervben foglaltak tételes ellenőrzése

 

Interjúkészítés

 

2018. július

 

Jelentés:

2018. augusztus 31.

 

8 belső ellenőri nap

* Csatolt alátámasztó dokumentumok: az ellenőrzési tervet megalapozó elemzések, különösen a kockázatelemzés dokumentumai.
** A 370/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet alapján.
*** Az ellenőrzések időtartama és az ellenőrzési jelentések elkészítésének határideje.
**** Az ellenőrzésekhez rendelt becsült ellenőrzési erőforrások: becsült időszükséglet és emberi erőforrás.Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

192/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a 2017. évben alkalmazott bérleti díj összegén 2018. évben, az alábbiak szerint módosul:

Gyógyszertár 70 000 Ft/hó
Iskolai konyha 210 000Ft/hó
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal
193/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Gödöllő Coop Zrt. tulajdonában álló, Nagytarcsa, Hangya udvarban elfekvő Táncsics Művelődési Ház 10 %-os bérleti díjemelésére tett előterjesztést elfogadja. Az emelt bérleti díjfizetést 2018. január 01-től vállalja és a költségvetési rendeletbe tervezi.
Felkéri a Polgármestert a szerződés-módosítás aláírására.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal
194/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Múzeumi Kiállítóhely vezetőjének 2017. évi beszámolóját elfogadja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal
195/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Nagytarcsai Múzeumi Kiállítóhely bérleti díjait az alábbiakban állapítja meg:

Állandó kiállítás:
– felnőtt belépő:                                                        400.- Ft
– nem nagytarcsai diák és nyugdíjas belépő:            200.- Ft
– nagytarcsai 18 éven aluliaknak                               ingyen

Időszaki kiállítás:
– felnőtt belépő:                                                        500,- Ft
– nem nagytarcsai diák és nyugdíjas belépő:            250.- Ft
– nagytarcsai 18 éven aluliaknak                               ingyen

Múzeumkert bérleti díja:                                           1.500.- Ft/óra legfeljebb, 15.000.- Ft/nap

Kézműves foglalkozás                                              600 Ft/elkészített termék

Az árak az ÁFÁ-t tartalmazzák.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

196/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló, Nagytarcsa, 06 helyrajzi számú V jelű besorolású ingatlanon megvalósuló tanösvény hatósági engedélyezési eljárására Solymár András vállalkozót bízza meg. A hatósági eljárás kiterjed a tanösvénnyel érintett fák kivágására. Ezért szükséges a fakitermelésről szóló terv benyújtása az illetékes Erdészeti Hatóság felé.
Felkéri a Polgármestert, hogy Solymár András vállalkozóval a vállalkozói szerződés teljes körű megkötésére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

197/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: temető törvény) és az annak végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 01.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján kiírt pályázatot a nagytarcsai 507-509., és a 1244/1. hrsz. alatt felvett „temető” megjelölésű, 18.062 m2 alapterületű köztemető üzemeltetését az ANTEA Nemzetközi Temetkezési Assistance Kft. lássa el.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

198/2017.(XI.27) Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy az alábbi utcák kereszteződéseihez 7,5 t összsúly feletti gépjárművek behajtását tiltó táblát helyez ki:
• Zrínyi utca – Sport utca kereszteződés
• Zrínyi utca – Tompa utca kereszteződés
• Kossuth utca – Tompa utca kereszteződés
• Pesti út – Mező utca kereszteződés
• Pesti út – Ibolya utca kereszteződés
• Rákóczi utca – Múzeumkert utca kereszteződés
• Petőfi utca – Sztehló Gábor utca kereszteződés
Felhatalmazza a Polgármestert a táblák megrendelésére és kihelyezésére.
Felelős: Rimóczi Sándor Polgármester
Határidő: folyamatos

199/2017.(XI.27) Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a 2018. évi költségvetés kulturális- és sport keretének terhére kiírt pályázati felhívást és az ahhoz tartozó pályázati adatlapot elfogadja.
A pályázat benyújtásának határideje 2017. december 1 – 2018. február 15.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

200/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának harmadik módosításával egyetért, és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodást a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja.
Felhatalmazza a Polgármestert a tásulási megállapodás aláírására, és felkéri, hogy jelen döntést küldje meg a társulás elnökének.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

201/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 186/2017.(X.30.) számú Képviselő-testületi határozatát hatályon kívül helyezi.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

202/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa 0135/20-26. és 0137. hrsz-ú ingatlanok telekalakítási eljárása a 947/2017. munkaszámon készített telekalakítási helyszínrajz szerint megindult. A telekalakítási helyszínrajzból megállapítható, hogy a telekalakítási eljárás során kialakult új területekből csak a 0137/2. – 0137/25. hrsz-ú ingatlanok belterületi átsorolását támogatja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

203/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa területén kialakított közutakat az alábbi nevekkel látja el:
 Nagytarcsa 951/8. hrsz-ú közterület Kamilla köz
 Nagytarcsa 951/13. hrsz-ú közterület Repce köz
 Nagytarcsa 951/18. hrsz-ú közterület Zsálya köz
 Nagytarcsa 653 és 419. hrsz-ú közterület Sport köz

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

204/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Nagytarcsa Község, Füzesliget Szabadidőpark közvilágítását fejleszteni kívánja 1.886.000 Ft + ÁFA összegért a 2018. évi költségvetés terhére a NGR-Szolg ’98 Kft. benyújtott árajánlata alapján. Felkéri a Füzesliget Szabadidő Egyesület Elnökét, hogy a 2017. évi pályázaton elnyert támogatásból 500 eFt-ot Nagytarcsa Község Önkormányzatának 11784009-15730521 számú számlájára visszautalni szíveskedjen. Tekintettel arra, hogy a Füzesligeti szabadidőpark közvilágítására 2017. évben az Önkormányzat támogatást nyújtott az Egyesületnek, de ez nem valósult meg.
Felkéri a Polgármestert, hogy NGR-Szolg ’98 Kft-vel a vállalkozói szerződést kösse meg és a 2018. évi költségvetésben a beruházás összegét tervezze.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

205/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsa régi 017/3 (megosztás után 017/4 és 017/5) hrsz-ú ingatlant Gksz-3 jelű kereskedelmi szolgáltató gazdasági építési övezetbe kívánja sorolja.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

206/2017.(XI.27.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíjpályázat 2018. évi fordulójában a pályázókat az alábbiak szerint támogatja:

___________: 5 000,- Ft/hó
___________: 5 000,- Ft/hó
___________: 5 000,- Ft/hó
___________: 5 000,- Ft/hó

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

2017. december 1.


207/2017.(XII.1.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Szilas Projekt Kft. és a Sugár Investment Kft-vel kötött (összesen három) adásvételi szerződést jóváhagyja.

A hivatkozott szerződések szerint Nagytarcsa Község Önkormányzata a mellékelt három adásvételi szerződés alapján tulajdonba veszi az alábbi Nagytarcsa külterület:
0128/85, 0128/100, 0128/104, 0128/108
0126/93, 0128/94, 0128/102, 0128/107, 0128/180, 0128/186
0126/88 hrsz-ú út és gazdasági terület besorolású ingatlanokat közút besorolású utakká történő átsorolással, melynek költségei az átadó viseli.

Átadó kötelezettséget vállal a Naplás út – jelenleg állalmi terület és tulajdonjogilag rendezetlen szakaszának – tulajdonjogi helyzetének rendezésére és az azzal kapcsolatosan felmerülő minden költség viselésére.
Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

Rimóczi Sándor Vilmos sk. Solymosi Beáta sk.
Polgármester Jegyző

Kivonat hiteléül:
Hegedüs Lászlóné
Jegyzőkönyvvezető

2017. december 18.


208/2017.(XII.18.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Flex Nagytarcsai Polgárőr Egyesület részére 1.000.000,- Ft támogatást nyújt gépjárművásárláshoz a 2017. évi költségvetési rendelet általános tartalékának terhére.
Felkéri a Polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

209/2017.(XII.18.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy új gépjármű beszerzését támogatja és felkéri a Jegyzőt, hogy a gépjárműbeszerzés pénzügyi előirányzatát a 2018. évi költségvetési rendeletbe tervezze.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

210/2017.(XII.18.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat fűtés-hűtés korszerűsítés céljából anyagköltségre 5.000.000,- Ft + ÁFA összeget a 2017. évi költségvetés általános tartalékának terhére jóváhagy.
Felkéri a Polgármestert a szállítási szerződés aláírására.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

211/2017.(XII.18.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzata tagként lép be a Malomárok Lakópark Polgári Jogi Társaságba.
Felhatalmazza a Polgármestert a Társasági Szerződés aláírására.
Továbbá felhatalmazza a Polgármestert pénzügyi kötelezettség vállalásra a tulajdonában álló, Nagytarcsa, 1251/76 (1/1 tulajdoni hányad), és 1251/97 (439/937 tulajdoni hányad) helyrajzi számú ingatlanok területi arányában benyújtott infrastrukturális beruházások vonatkozásában legfeljebb 2.000.000,- Ft erejéig.
Felkéri a Jegyzőt, hogy a 2018. évi költségvetési rendeletben a 2.000.000,- Ft összeget Malomárok infrastruktúra fejlesztés címén tervezze be.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

212/2017.(XII.18.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy 126/2017 (VII.5) határozattal módosított 35/2017. (III.8) határozatát a következőkkel egészíti ki. Korábbi döntése kiegészítésére a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 2.§ 4a. pontja szerinti kiemelt fejlesztési területté nyilvánítja a 017/1 és 017/3 hrsz ingatlanokat. A kiemelt fejlesztési területté nyilvánított gazdaságfejlesztési területek mellett egyúttal legkésőbb 2018.12.31-ig szóló érvényességi határidővel azokat az alábbi ingatlanokat is kiemelt fejlesztési területté nyilvánítja, melyek átsorolására, visszaminősítésére a gazdaságfejlesztési területek megvalósításával összefüggésben az egyéb jogszabályi előírások betartása miatt (biológiai aktivitás érték egyenleg biztosítása, vagy a BATrT előírások betartása érdekében) kapcsolódó jelleggel szükség van:
a) A BATrT előírások betartása érdekében szükséges visszaminősítésekre:
b) A biológiai aktivitás érték egyenleg biztosítása érdekében szükséges erdőterület kijelölésre:
• a 030/36-tól 030/47-ig és
• a 093/114-től 093/115-ig.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

213/2017.(XII.18.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a folyamatban lévő településrendezési terv módosítása során 0128/21 hrsz-ú ingatlan területét területcserés megoldással Gksz-3 jelű övezetbe sorolja.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

214/2017.(XII.18.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy településrendezési tervmódosítási csomagból a kiemelt fejlesztési területek közé tartozó 017/1, 017/3 (megosztás után 017/4 és 017/5), 093/111, 0128/21 hrsz ingatlanok területeire gyorsított eljárással önálló településrendezési terv készülhet.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

215/2017.(XII.18.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat költségvetésének Gyermekjóléti kormányfunkció-felújítási előirányzatát 24.500.000 Ft összeggel csökkenti és az Önkormányzat- Város és község kormányfunkció felújítási előirányzatát 24.500.000 Ft összeggel növeli.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

216/2017.(XII.18.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Nagytarcsai Közszolgáltató Kft. részére 24.000.000 Ft működési kölcsönt nyújt, a Kft. folyószámlahitel-keretének kiegyenlítése céljából, 2018. február 28-i fizetési határidővel, melyet általános tartalék terhére finanszíroz. Nagytarcsa Község Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a kölcsönszerződés aláírására.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos polgármester
Határidő: azonnal

217/2017.(XII.18.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete jelen határozattal elfogadta a előterjesztett 2018. évi munkatervet.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

218/2017.(XII.18.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának negyedik módosításával egyetért, és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodást a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja.
Felhatalmazza a Polgármestert a társulási megállapodás aláírására, és felkéri, hogy jelen döntést küldje meg a társulás elnökének.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal

219/2017.(XII.18.) Képviselő-testületi határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Rimóczi Sándor Vilmos Polgármestert 2 havi (bruttó 548.400,- Ft/hó) jutalomban részesíti.

Felelős: Rimóczi Sándor Vilmos Polgármester
Határidő: azonnal