Bevonjunk a lakosságot az önkormányzati döntésekbe

Ahogy a július 10-i időközi választás előtt többször jeleztük, számítunk a nyilvánosságra, számítunk a nagytarcsaiak véleményére, ötleteire.

Ennek egyik első lépéseként az új képviselők közzétették nyilvános elérhetőségüket, hiszen – ellentétben a korábbi időszakkal – minden lakos számára rendelkezésre állnak.

Eleget téve még egy korábbi vállalásnak, nagy örömünkre szolgál, hogy ezentúl nemcsak a képviselő-testületi üléseket, hanem – szándékaink szerint – valamennyi bizottság ülését közvetíteni fogjuk.

Továbbra is hiszünk a nyilvánosság erejében: a nagytarcsai lakosság megérdemli, hogy élőben értesüljön valamennyi közösségünket érintő döntésről.

Nagytarcsa Község Önkormányzata