TÁJÉKOZTATÓ a kóbor ebek befogásáról, elszállításáról

A kóbor állat befogásával, tulajdonjogának átruházásával és elhelyezésével kapcsolatos feladatok ellátásának részletes szabályairól szóló 785/2021. (XII. 27.) Korm. rendeletben előírtak szerint az önkormányzatnak saját szervezeti keretek között, vagy más szervezet által működtetett ebrendészeti telepen kell megvalósítani a településen befogott kóbor ebek időleges elhelyezését, esetleges tulajdonba adását.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzat ebrendészeti telepet nem működtet, azonban ebrendészeti tevékenység ellátására vonatkozó szerződés alapján biztosítja a kóbor ebek befogását, illetve megfelelő átszállítását, elhelyezését. A 2025. november 3-án kötött megállapodás értelmében a Nagytarcsa belterületén észlelt kóbor ebekkel kapcsolatos bejelentéseket az alábbi elérhetőségek egyikén tehetik meg:

+3630/318-3021-es telefonszámon

 

minden nap 08:00 – 20:00 óra között
+3630/318-3021-es telefonszámon SMS-ben

 

minden nap 20:00 – 08:00 óra között
szivarvanyhid.info@gmail.com (email) 0-24 órában

 

 

A feladattal megbízott köteles a kóbor állat befogását a bejelentéstől számított lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb a bejelentést követő 24 órán belül megkísérelni. A közintézmény 100 méteres körzetében előforduló vagy a lakosságra fenyegetést jelentő kóbor állat befogását, a bejelentéstől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 4 órán belül köteles megkísérelni, és a befogási kísérletet mindaddig folytatni kell, amíg az eredményre nem vezet.

A 20:00 – 08:00 óra között érkezett bejelentések alapján fennálló szerződéses kötelezettségeit a megbízott 08:00 óra után teljesíti.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy a megbízott mindent megtesz a mozgásban lévő állat felkutatása érdekében, ennek ellenére ez nem minden esetben lehetséges.

Kérjük, hogy a bejelentés során szíveskedjenek a pontos leírást, fellelési helyet és az elérhetőségüket is megadni!

Mind az Önkormányzat, mind Nagytarcsa jegyzője, mint állatvédelmi hatóság határozottan kiáll az állatvédelem mellett és hosszú távú célja, hogy a lakosokkal és a civil szervezetekkel együttműködve olyan településen éljünk, ahol az állatjóléttel kapcsolatos követelmények maradéktalanul teljesülnek, és minden állat megkapja a megfelelő bánásmódot.

Az állatvédelmi hatóság éppen ezért kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a helyi állattartókat rendszeres időközönként tájékoztassa az előírásokról, illetve a lakosság edukálásával elősegítse a közösségi együttélés alapvető, állattartással kapcsolatos szabályainak érvényesítését.

 

Nagytarcsa, 2025. november 5.

Barna Ervin Árpád polgármester dr. Huszár Máté jegyző