HUMÁN Bizottság
97/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága úgy határoz, hogy a 2023. november 29-ei bizottsági nyílt ülés jegyzőkönyvének hitelesítésével Krantzné Magyar Ágnest bízza meg.
Felelős: Sándor Béla, képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
98/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága úgy határoz, a meghívó szerinti napirendet az alábbiak szerint fogadja el:
- Javaslat Nagytarcsa Község Önkormányzatának a karácsonyi díszkivilágításra
- Javaslat a 70 éven felüliek karácsonyi támogatására
- Javaslat Babacsomag tartalmának bővítésére
- Javaslat Nagytarcsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális és gyermekvédelmi települési támogatásokról szóló 7/2023. (V. 10.) önkormányzati rendeletének felülvizsgálatára, új rendelet megalkotására
- Javaslat a Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat Alapító Okiratának módosítására
- Javaslat a Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatának és Szakmai Programjának elfogadására
- Nagytarcsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2023. (I. 31.) önkormányzati rendeletének hatályon kívül helyezése, és új határozat meghozatala a 2023. évi téli igazgatási szünet elrendeléséről szóló 407/2023. (VIII.30.) Korm. rendelet rendelkezése alapján
- Javaslat a Helyi Választási Bizottság tagjainak megválasztására
- Javaslat a 2024. évi belső ellenőrzési terv elfogadására
- Javaslat Nagytarcsa Község Önkormányzata weblapjának megújítására
- Javaslat Nagytarcsa Község Önkormányzata részére PR tevékenység ellátására
- Nagytarcsa Község Önkormányzata Védőnői szolgálatának beszerzési kérelme
- Nagytarcsai Könyvtár beszerzési kérelme
- Egyebek
Felelős: Sándor Béla, képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
99/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága úgy határoz, hogy az előterjesztéshez csatolt előzetes árkalkulációk alapján megbízást ad a Nagytarcsai Közszolgáltató Nonprofit Kft-nek a Turul-szobor megvilágítása, a Polgármesteri Hivatal épülete mögötti térvilágítás, a település ünnepi fénydekorációja kivitelezésére. A munkálatok elvégzéséhez szükséges, előzetesen kalkulált bruttó 5 millió Ft összeget a Közszolgáltató saját pénzügyi kerete terhére biztosítja.
Felelős: Sándor Béla, képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
100/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága az alábbi határozatot javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek:
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Nagytarcsa község közigazgatási területén érvényes bejelentett lakóhellyel rendelkező, 70. életévüket betöltött személyek részére, karácsony alkalmából 10 000 Ft értékű ajándékutalványt biztosít, összesen 4 600 000,-Ft értékben, a 2023. évi költségvetés 107060 – Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások cofog K48 – Egyéb nem intézményi ellátások keret terhére.
Felelős: Sándor Béla, képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
101/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága az alábbi határozatot javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek:
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 70 éven felüli személyek részére karácsony alkalmából biztosított, de át nem vett ajándékutalványokat – rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekeik jogán – a település rászoruló családjainak adja át, egyszeri rendkívüli támogatásként, egyben felkéri a Polgármestert, hogy az utalványok átadásáról intézkedjen.
Felelős: Sándor Béla, képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
102/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága úgy határoz, hogy a Babacsomagok tartalmát az előterjesztésben részletezett gyermekgondozást segítő tárgyakkal összesen 117 000 Ft értékben kiegészíti a 2023. évi költségvetés 107060 – Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások cofog K48 – Egyéb nem intézményi ellátások keret terhére.
Felelős: Sándor Béla, képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
103/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága úgy határoz, hogy elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek, hogy alkossa meg az előterjesztéshez mellékelt rendelet-tervezet szerinti …/2023. (….) önkormányzati rendeletét a szociális és gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátásokról.
Felelős: Sándor Béla képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
104/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága a következő határozatot javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek:
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy
- Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 60/2016. (V.30.) számú képviselő-testületi határozatával jóváhagyott alapító okirat módosítását az 1. melléklet és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a 2. melléklet szerinti tartalommal jóváhagyja és kiadja.
- A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a Magyar Államkincstárnál a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéshez szükséges ügyintézést haladéktalanul megkezdje és a bejegyzéshez szükséges jognyilatkozatokat megtegye.
Felelős: Sándor Béla képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
105/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága a következő határozatot javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek:
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat szervezeti és működési szabályzatát, valamint szakmai programját a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja. A dokumentumokat az intézményvezető köteles eljuttatni a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz.
Felelős: Sándor Béla képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
106/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága javasolja Nagytarcsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének, hogy helyezze hatályon kívül 2023. évi igazgatási szünet elrendeléséről szóló 3/2023 (I. 31.) önkormányzati rendeletét.
Felelős: Sándor Béla képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
107/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága a következő határozatot javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek:
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Nagytarcsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Nagytarcsai Polgármesteri Hivatalban a 2023. évi igazgatási szünet elrendeléséről szóló 3/2023 (I. 31.) önkormányzati rendeletének hatályon kívül helyezése nyomán, és a 407/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet, a 2023. évi téli igazgatási szünet elrendeléséről szóló rendelkezése alapján, határozatban állapítja meg a téli igazgatási szünet időtartamát, amely 2023. december 27. napjától 2024. január 1. napjáig tart.
Felelős: Sándor Béla képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
108/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága a következő határozatot javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek:
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő – testülete úgy határoz, hogy a Helyi Választási Iroda vezetőjének javaslata alapján a HVB állandó tagjának megválasztja:
- Czeruláné Bátori Csenge
- Lovasi Andrea
- Orosz Erika
választópolgárokat,
továbbá póttagjává megválasztja:
- Böröczné Szilágyi Magdolna
- Petrikó Milán
választópolgárokat.
Felelős: Sándor Béla képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
109/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága a következő határozatot javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek:
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Csillagköz Bt. által javasolt Nagytarcsa Község Önkormányzatának 2024. évi belső ellenőrzési tervét az alábbi tartalommal elfogadja:
- A Polgármesteri Hivatal biztonsági rendszerének ellenőrzése, Informatikai Biztonsági Szabályzat riasztórendszer, hálózati rendszer, internet megléte. Rendszergazda alkalmazása, felelős személyek kijelölése;
- Nagytarcsai Csillagszem Óvoda költségvetésének, gazdálkodásának, dolgozói létszámkeret ellenőrzése, valamint a gyermekek étkeztetésének biztosítása;
- Nagytarcsai Szlovákok Önkormányzata gazdálkodásának ellenőrzése;
- A pénzügyi, gazdálkodási munka kötelező szabályainak ellenőrzése;
- Az előző év ellenőrzése során feltárt hiányosságok utóellenőrzése
A terv elkészítéséhez szükséges kiadás fedezete 20 000 Ft + áfa összegben a 066020 COFOG K336 – Szakmai szolgáltatások, K351 – előzetesen felszámított áfa rovata.
A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a terv elkészítésére vonatkozó megrendelés aláírására és a szükséges intézkedések megtételére.
Felelős: Sándor Béla képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
110/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága a következő határozatot javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek:
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzata weboldalának fejlesztésére szerződést köt a Bladecom Kft-vel 4.800.000 Ft + áfa értékben, fedezete a költségvetés általános tartalékkeretéből kerüljön átcsoportosításra a 066020 COFOG K321 – Informatikai szolgáltatások, K351 – Előzetesen felszámított áfa rovatokra.
A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására.
Felelős: Sándor Béla képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
111/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága a következő határozatot javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek:
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy Nagytarcsa község Önkormányzatának Facebook oldalának menedzselésére határozott idejű szerződést köt 6 hónapos időtartamra a Bladecom Kft-vel 2 200 000,-Ft+áfa/hó értékben, fedezete a költségvetés általános tartalékkeretéből kerüljön átcsoportosításra a 066020 COFOG K321 – Informatikai szolgáltatások, K351 – Előzetesen felszámított áfa rovatokra. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására.
Felelős: Sándor Béla képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 3 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
112/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága úgy dönt, hogy a Védőnői szolgálat által benyújtott beszerzési kérelemben felsorolt eszközök, anyagok beszerzését és kifizetését engedélyezi.
A beszerzés fedezete a 074031 – Család és nővédelem COFOG K311 – Szakmai anyagok beszerzése, K312 – Üzemeltetési anyagok beszerzése, K351 – Előzetesen felszámított áfa rovatokon 100 000 Ft + áfa összegben, K64 – Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, K67 – Beszerzések áfa rovatokon 60 000 Ft + áfa összegben rendelkezésre áll.
A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a beszerzéshez szükséges intézkedések megtételére.
Felelős: Sándor Béla képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
113/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága úgy dönt, hogy a Könyvtár által benyújtott beszerzési kérelmében szereplő tételeket az alábbi táblázat szerint jóváhagyja, a könyvtár részére történő beszerzését és kifizetését engedélyezi.
Fedezet 082044 – Könyvtári szolgáltatások COFOG K311 – Szakmai anyagok beszerzése, K336 – Szakmai szolgáltatások, K351 – Előzetesen felszámított áfa, K64 – Egyéb tárgyi eszközök, K67 – Beruházások áfa rovatokon rendelkezésre áll.
A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a beszerzéshez szükséges intézkedések megtételére.
Felelős: Sándor Béla képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
114/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat (zárt):
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága úgy határoz, hogy a 2023. november 29-ei zárt ülés jegyzőkönyvének hitelesítésével Krantzné Magyar Ágnest bízza meg.
Felelős: Sándor Béla, képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
115/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat (zárt):
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága úgy határoz, hogy a meghívó szerinti napirendet az alábbiak szerint fogadja el:
- Javaslat az „Év tanulója, év sportolója 2023” pályázat elbírálására
Felelős: Sándor Béla, képviselő, a Humán Bizottság elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
116/2023. (XI. 29.) Humán Bizottsági határozat (zárt):
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága az alábbi határozatot javasolja a Képviselő-testületnek:
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete a „Nagytarcsa év tanulója, év sportolója – 2023” pályázatra beérkezett Garcia-Megyesi Javier pályázatát elfogadja és 50 000 Ft támogatásban részesíti.
A Humán Bizottság felkéri a Polgármestert, hogy a Képviselő-testület a következő üléséig a támogatási összeg, valamint az oklevél és az emlékplakett költségeinek forrását határozza meg.
Felelős: Polgármester
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal a határozati javaslatot elfogadta.
2024
1/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
NYÍLT ÜLÉS
1. Nagytarcsai Múzeumi Kiállítóhely vezetőjének 2023. évi beszámolója
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Községi Könyvtár 2023. évi beszámolója
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Nagytarcsai Csillagszem Óvoda 2023. évi beszámolója
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat 2023. évi beszámolója
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- évi védőnői beszámoló
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Gyermekorvos 2023. évi beszámolója
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Dutka Edina felnőtt háziorvos 2023. évi beszámolója
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Salamon Ilona felnőtt háziorvos 2023. évi beszámolója
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Nagytarcsai Szlovákok Önkormányzatának 2023. évi beszámolója
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Hozzájárulás Gödöllői Kistérségi Társulásból történő kilépéshez
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Babacsomag esetében új szolgáltatás biztosításának megtárgyalása
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Pályázat kiírása civil egyesületek részére
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Javaslat macskaivartalanítás tárgyában szerződés módosítására
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Egyebek
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
2/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a Nagytarcsa település Gyermekorvosa 2023. évi beszámolóját.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
3/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága úgy határoz, hogy felkéri a Nagytarcsai Közszolgáltató Kft.-t, hogy a gyermekorvosi rendelőben jelentkező informatikai hibát mielőbb javítsa ki.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
4/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága úgy határoz, hogy a jegyzőkönyv hitelesítésére Krantzné Magyar Ágnest kéri fel.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
5/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek a Nagytarcsai Múzeumi Kiállítóhely 2023. évi beszámolóját.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
6/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek a Nagytarcsai Könyvtár 2023. évi beszámolóját.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
7/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek a Nagytarcsai Csillagszem Óvoda 2022/2023. évi beszámolóját.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
8/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek a Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat 2023. évi beszámolóját.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
9/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek a Védőnői Szolgálat 2023. évi beszámolóját.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
10/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek a Nagytarcsai Szlovákok Önkormányzatának 2023. évi beszámolóját.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
11/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek a Nagytarcsa település 1. számú felnőtt háziorvosi körzetének 2023. évi beszámolóját.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
12/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek a Nagytarcsa település 2. számú felnőtt háziorvosi körzet 2023. évi beszámolóját.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
13/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek a Gödöllői Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Kistérségi Társulása Társulási Megállapodásának módosítását – kizárólag Kerepes Város Önkormányzat tagságának 2021. december 31-vel történő törlése tekintetében. Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla Humán Bizottság elnöke/Polgármester
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
14/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzata 2024. évben pályázati kiírást tegyen közzé a nagytarcsai székhelyű civil szervezetek, egyházak és a nemzetiségi önkormányzat rendezményeinek támogatására.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
15/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzata és a Kerepes-Vet Állatgyógyászati Központ Korlátolt Felelősségű Társaság között 2023. szeptember 28. napján létrejött megbízási szerződés módosítását az előterjesztéshez mellékelt „Megbízási szerződés módosítása” elnevezésű dokumentumban foglalt tartalommal fogadja el.
A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke/Polgármester
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
16/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzata és Safi Cicamenedék Közhasznú Alapítvány között 2023. szeptember 28. napján létrejött támogatási keretszerződés módosítását az előterjesztéshez mellékelt „Támogatási keretszerződés módosítása” elnevezésű dokumentumban foglalt tartalommal fogadja el.
A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke/Polgármester
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
17/2024. (II. 07.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága úgy határoz, hogy a bizottság 2024. évi munkatervét a megtett módosításokkal együtt elfogadja.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
18/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága úgy határoz, hogy a jegyzőkönyv hitelesítésére Krantzné Magyar Ágnest kéri fel.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
19/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
NYÍLT ÜLÉS
- Csillagszem Óvoda munkaterve
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Beszerzés a Babacsomagok feltöltésére
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Beszámoló fogászati tevékenységről
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Kérelem Nagytarcsa Község névhasználatának engedélyezéséhez
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Roncsautó rendelet véleményezése
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- évben támogatott civil szervezetek, egyházak szakmai, pénzügyi beszámolóinak elfogadása
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Civil szervezetek, egyházak támogatására kiírt 2024. évi pályázatok elbírálása
Előterjesztő: Sándor Béla elnök
- Egyebek
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
20/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Nagytarcsai Csillagszem Óvoda 2023/2024. évi munkatervét jóváhagyja.
Felelős: polgármester
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
21/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Bizottsága úgy határoz, hogy a Babacsomag készletet bruttó 630.525 Ft értékben, összesen 35 csomaggal feltölti a 2024. évi költségvetés 107060 – Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások cofog K311 – Szakmai anyagok beszerzése, teljesítése keret terhére.
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
Határidő: 2024. március
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
22/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy Nagytarcsa település fogorvosa 2023. évi beszámolóját elfogadja.
Felelős: polgármester
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
23/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy engedélyezi a „Nagytarcsa” név használatát Huri Tamás kérelmező részére az általa képviselt Együtt Nagytarcsáért Egyesület megnevezésben.
Felelős: dr. Kuji Eszter jegyző
Határidő: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 1 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
24/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Bizottsága úgy határoz, hogy a Nagytarcsa közigazgatási területén szabálytalanul tárolt üzemképtelen, roncs és elhagyott járművek tárolásának szabályaira vonatkozó, mellékelt önkormányzati rendelettervezetet – annak megalkotása céljából – a Képviselő-testület ülésére előterjeszti.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
25/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy elfogadja a Tiszta Falunkért Civil Egyesület 2023. évi támogatás felhasználásáról szóló pénzügyi, szakmai beszámolóját.
Felelős: polgármester
Hatálya: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 1 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
26/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy elfogadja a Blaskovits Alapítvány a Gyermekekért 2023. évi támogatás felhasználásáról szóló pénzügyi, szakmai beszámolóját.
Felelős: polgármester
Hatálya: azonnal
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
27/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy elfogadja a Füzesliget Lakópark Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület 2023. évi támogatás felhasználásáról szóló pénzügyi, szakmai beszámolóját.
Felelős: polgármester
Hatálya: azonnal
A Humán Bizottság 3 igen, 0 nem, 2 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
28/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy elfogadja a Nagycsaládosok Országos Egyesülete Szilasmente Csoport 2023. évi támogatás felhasználásáról szóló pénzügyi, szakmai beszámolóját.
Felelős: polgármester
Hatálya: azonnal
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
29/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy elfogadja a Nyugállományú Honvédők Nagytarcsai Egyesülete 2023. évi támogatás felhasználásáról szóló pénzügyi, szakmai beszámolóját.
Felelős: polgármester
Hatálya: azonnal
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
30/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy elfogadja a Nagytarcsai Tömegsport Egyesület 2023. évi támogatás felhasználásáról szóló pénzügyi, szakmai beszámolóját.
Felelős: polgármester
Hatálya: azonnal
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
31/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy elfogadja a Princess Fitness Sportegyesület 2023. évi támogatás felhasználásáról szóló pénzügyi, szakmai beszámolóját.
Felelős: polgármester
Hatálya: azonnal
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
32/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy elfogadja a Nagytarcsai Szlovákok Önkormányzata 2023. évi támogatás felhasználásáról szóló pénzügyi, szakmai beszámolóját.
Felelős: polgármester
Hatálya: azonnal
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
33/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy elfogadja a Magyar Tradicionális Kung-Fu és Wushu Szakszövetség 2023. évi támogatás felhasználásáról szóló pénzügyi, szakmai beszámolóját.
Felelős: polgármester
Hatálya: azonnal
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
34/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy elfogadja a Béta Motor Sportegyesület 2023. évi támogatás felhasználásáról szóló pénzügyi, szakmai beszámolóját.
Felelős: polgármester
Hatálya: azonnal
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
35/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy elfogadja Kövér Péter egyéni vállalkozó 2023. évi támogatás felhasználásáról szóló pénzügyi, szakmai beszámolóját.
Felelős: polgármester
Hatálya: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 1 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
36/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy elfogadja Kövér Péterné egyéni vállalkozó 2023. évi támogatás felhasználásáról szóló pénzügyi, szakmai beszámolóját.
Felelős: polgármester
Hatálya: azonnal
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
37/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy elfogadja a Nagytarcsai Rozmaring Néptánc Egyesület 2023. évi támogatás felhasználásáról szóló pénzügyi, szakmai beszámolóját.
Felelős: polgármester
Hatálya: azonnal
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 1 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
38/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Bizottsága úgy határoz, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzata 100.000 forint összegben támogatja a Tiszta Falunkért Civil Egyesület Dunavirág Vízibusz projektjének megvalósítását.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 1 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
39/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Bizottsága úgy határoz, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzata 1.500.000 forint összegben támogatja a Tiszta Falunkért Civil Egyesület Nagytarcsai Piknik nap projektjének megvalósítását.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 1 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
40/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Bizottsága úgy határoz, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzata 3.260.000 forint összegben támogatja a Blaskovits Alapítvány a Gyermekekért iskolai programjának megvalósítását, sporteszközök megvásárlását.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
41/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Nagytarcsai Hagyományőrzők Kulturális Egyesületének működését, rendezvényeit és azok lebonyolításának támogatását a Nagytarcsai Szlovákok Önkormányzatának támogatási szerződésében kívánja rendezni.
Határidő: azonnal
Felelős: polgármester
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
42/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Bizottsága úgy határoz, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzata 4.689.000 forint összegben támogatja a Nagycsaládosok Országos Egyesületének rendezvényeit és azok lebonyolítását.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
43/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Bizottsága úgy határoz, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzata 2.800.000 forint összegben támogatja a Nyugállományú Honvédők Nagytarcsai Egyesülete működését és rendezvényeinek lebonyolítását.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
44/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Bizottsága úgy határoz, az ülésen elhangzott kérdések figyelembevételével kéri a Nagytarcsai Tömegsport Egyesületet, hogy a pályázati anyagát kiegészíteni szíveskedjék a következő Képviselő-testületi ülésre.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
45/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Nagytarcsai Rozmaring Néptánc Egyesület működését, táborait, rendezvényeit és azok lebonyolításának támogatását a Nagytarcsai Szlovákok Önkormányzatának támogatási szerződésében kívánja rendezni.
Határidő: azonnal
Felelős: polgármester
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
46/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Bizottsága úgy határoz, hogy kéri a Képviselő-testületet, hogy vizsgálja meg a Béta Motor Sportegyesület kérelmét.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
47/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Bizottsága úgy határoz, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzata 610.000 forint összegben támogatja a Princess Fitness Sportegyesületet növendékek versenyzési és felkészítési díjának fedezetével.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
48/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Bizottsága úgy határoz, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzata 3.590.400 forint összegben támogatja a Princess Fitness Sportegyesületet rendszeres TINI és MINI diszkó lebonyolítási díjának fedezetével.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
49/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzata 10.485.000 forint összegben támogatja a Füzesliget Lakópark Fejlesztésért Közhasznú Egyesület 2024. évi kulturális programtervének megvalósítását.
Határidő: azonnal
Felelős: polgármester
A Humán Bizottság 3 igen, 0 nem, 2 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
50/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Bizottsága úgy határoz, az ülésen elhangzott kérdések figyelembevételével kéri, hogy a 2024. évre tervezett gyereknapi rendezvény és a Ligetfesztivál projektje megvalósításának kérelmezőjét, hogy a pályázati anyagát kiegészíteni szíveskedjék a következő Képviselő-testületi ülésre.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
51/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot.
Nagytarcsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Nagytarcsai Szlovákok Önkormányzatának támogatási kérelmét a Nagytarcsai Szlovákok Önkormányzatával kötendő támogatási szerződés részeként kezelje.
Határidő: azonnal
Felelős: polgármester
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
52/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Bizottsága úgy határoz, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzata 292.100 forint összegben támogatja a Sentinel Sportegyesület önvédelmi oktatás projektjének megvalósítását.
Határidő: azonnal
Felelős: Sándor Béla képviselő, Nagytarcsa Község Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
A Humán Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodással a határozati javaslatot ELFOGADTA.
53/2024. (III. 20.) Humán Bizottsági határozat
Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Bizottsága úgy határoz, hogy Nagytarcsa Község Önkormányzata 140.000 forint összegben támogatja a Kistarcsai-Nagytarcsai Római Katolikus Egyházközösség közösségépítő délután programtervének, és Nagytarcsai Katolikus Családok Farsangi Találkozója projektjének megvalósítását.