Tisztelt Honfitársaim!

Tisztelt Honfitársaim!

A lakossággal együtt az elmúlt időszakban én is tapasztaltam az ivóvíz ellátással kapcsolatos problémákat. Ennek során folyt a csapból, sárga, zavaros víz, de eljutottunk odáig is, hogy semmi nem folyt. A helyzet megértése érdekében kicsit vissza kell néznünk az időben.
Nagytarcsa területe olyan geológiai adottságú, hogy nem találhatók alatta nagy ivóvíz bázis készletek, hanem az egyes talajrétegek között különböző rétegvastagságú és vízhozamú, főleg a felszíni csapadékból táplálkozó vízrétegek vannak. Számos kútfúrás történt, amelyek 70 és 100 méter között találtak vízadó rétegeket, különböző hozamokkal – 40-70 liter/ perc.
A 70-es évek végén végzett vízügyi felmérés alapján megállapításra került, hogy a település keleti részén található 200 és 300 méter mélységben olyan vízbázis, ahol megfelelő mennyiségű víz termelhető ki. Ettől függetlenül a településen számos kút üzemel, mint pl. az új Petőfi lakótelep, régi lakótelep, Jókai ipari terület, Iskola utca, Felsőrét lakópark, stb. Ezen kutak vízhozama 800 m3/nap vizet biztosít. Figyelembe véve a napi felhasználási igényeket – amely 900 és 1200 m3/nap körül mozog – belátható, hogy a kitermelt víz mennyisége napi szinten nem elegendő. A hiányzó víz mennyiséget Kistarcsa felől biztosítja a Szolgáltató (DPMV Zrt.). Az elmúlt időszakban előfordult vízhiány azzal magyarázható, hogy Kistarcsa felől nem tudtuk átvenni a szükséges mennyiséget, mert az korlátozásra került annak érdekében, hogy Kistarcsa és Budapest a saját víz felhasználását biztosítsa.
A napi, valamint a közép- és hosszú távú vízellátás biztosítása érdekében a Képviselő-testület úgy döntött, hogy a kutak kitermelését automatizálni kell, amelynek eredményeként a kitermelt víz tározókban történő mennyisége növelhető. Továbbá megbízta a Szolgáltatót, hogy Nagytarcsa vízellátását és a kitermelt víz technológiai tisztítását terveztesse meg. A tervezés feladatai között szerepel a Nagytarcsa területén történő vízkitermelés biztosítása (pl.: meglévő kutak teljesítményének fokozása, új kutak fúrása, stb.), továbbá az átvett víz központi tárolókban történő tisztítása. Az elöregedett hálózat tisztítását is azonnal el kellene végezni, de mivel ez nagy mennyiségű víz felhasználással jár, ezért ezt az őszi hónapokra tervezzük. A tervezett megoldások mellett keressük a víz átvételnek további lehetőségeit Kistarcsa, illetve Budapest felől.
Elsődleges cél, hogy a nagy melegre való tekintettel szeptemberig a napi felhasználáshoz víz biztosított legyen. Ezen belül középtávon 2018. május végéig szeretnénk megoldani, hogy az engedélyes tervek megléte mellett fejeződjön be az esetleges kútfúrás és a hozzá tartozó víztározó medence kivitelezése, annak érdekében, hogy 2018. nyarán a jelenlegihez hasonló víz problémák a településen ne forduljanak elő.
Az előzőekben leírtak alapján kérek mindenkit a takarékos víz felhasználásra, annak érdekében, hogy minden vízvételi helyen a megnyitott csapból tisztavíz folyjék.
A tájékoztatással kapcsolatos megértésüket köszönöm és kérem Önöket, hogy a leírt tényeket tudomásul venni szíveskedjenek. Ez ügyben az internetes oldalakon megjelenő hozzászólásokra, észrevételekre a továbbiakban nem kívánok reagálni.

Köszönettel:
Rimóczi Sándor Vilmos
polgármester s.k.