Tájékoztató a Közmeghallgatáson való részvételről

Tisztelt Lakosok!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2021. október 28-án 17 órakor megrendezésre kerülő Közmeghallgatáson való részvétel védettségi igazolványhoz kötött.

A maszk használata javasolt!

Szlaukó Katalin alpolgármester

Hivatkozott kormány rendelet:
484/2020. (XI. 10.) – 6/C. §

(3) Ha az egyéb rendezvényt zárt térben tartják, az egyéb rendezvényen – az ott foglalkoztatottakon kívül – kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt.
(4) *
(5) A (2) bekezdés b) pontja, illetve a (3) bekezdés szerinti egyéb rendezvény szervezője, valamint az egyéb rendezvény helyszínének üzemeltetője vagy vezetője, illetve a szervező, az üzemeltető vagy a vezető alkalmazottja – a (6) bekezdés szerinti kivétellel – köteles annak a személynek a beléptetését megtagadni, valamint a belépését megakadályozni, aki a koronavírus elleni védettségét vagy az életkorát e rendeletben meghatározott módon nem igazolja.