PÁLYÁZATI FELHÍVÁS háziorvosi munkakör betöltésére

Nagytarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet Nagytarcsa 2. háziorvosi körzetének ellátására, amely területi ellátási kötelezettséggel jár. A körzet vállalkozási formában látható el.

A munkakör betölthetőségének időpontja:Vállalkozási formában a feladat-ellátási szerződés megkötését és az egészségügyi tevékenység folytatására vonatkozó praxisengedély alapján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK) megkötött finanszírozási szerződés hatályba lépését követően.

A munkavégzés helye:

Pest megye 2142 Nagytarcsa, Széchenyi u. 62.

Pályázati feltételek:

  • az önálló orvosi tevékenységekről szóló 2000. évi II. törvényben, e törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendeletben előírt feltételek megléte,
  • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek,
  • Magyar Orvosi Kamarában fennálló tagság,
  • saját személygépkocsi, „B” kategóriás jogosítvány.

A pályázathoz csatolni kell:

  • Részletes szakmai önéletrajzot, amely tartalmazza a szakmai gyakorlatot is,
  • iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló diploma másolatát,
  • nyilvántartás (Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ) igazolása,
  • három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely igazolja a büntetlen előéletet és azt, hogy a pályázó nem áll foglalkozástól eltiltás hatálya alatt,
  • egészségügyi alkalmassági igazolás,
  • érvényes orvosi nyilvántartási engedély, Magyar Orvosi Kamarai tagság igazolása,
  • a vállalkozói formától függően az egyéni vállalkozói igazolvány, illetve társas vállalkozás esetén a cégbírósági bejegyzést igazoló okirat másolatát,
  • a működtetési jog meglétét igazoló okirat hitelesített másolatát, vagy a működtetési jog megszerzése feltételeinek fennállását igazoló határozat,
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati eljárásban részt vevő személyek a pályázati anyagot megismerhetik, abba betekinthetnek,

Illetmény és juttatások:

Vállalkozási formában történő ellátás esetén az feladat ellátási szerződés rendelkezései és az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III.3.) Kormányrendelet alapján.

A pályázat megjelenése: www.nagytarcsa.hu

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. június30.

A pályázat benyújtásának módja:A pályázatot egy példányban postai úton Nagytarcsa Község Önkormányzata, 2142 Nagytarcsa, Rákóczi u. 4.címre, vagy a Hivatal ügyfélszolgálati bejáratánál elhelyezett postaládába helyezni,egyúttalelektronikus úton az igazgatas1@nagytarcsa.hu e-mail címre kell benyújtani.

A pályázat elbírálásának módja:

A pályázók személyes meghallgatását követően a képviselő-testület dönt a háziorvos személyéről.