Közlemény

Hol a határ?

Súlyosan megrongálták egy nagytarcsai képviselő autóját!

Botrányos eset rázta meg községünket, amikor a hosszú évek óta Nagytarcsáért dolgozó, köztiszteletben álló képviselőnk, Rónai Krisztina autóját ismeretlenek rendkívül súlyos módon megrongálták. Az ügyben megtörtént a rendőrségi feljelentés, a kár több mint 300.000,- Ft.

Egyik legnépszerűbb helyi képviselőnk és bizottsági elnökünk március 3-án (kedden) reggel a H8-H9-es HÉV Mátyásföld alsó megállóhely közelében parkolt le, majd néhány órával később, már a munkahelyén értesült arról, hogy gépkocsiját súlyosan megrongálták.

A példátlanul gyáva és értelmetlen vandalizmus során a gépkocsi  összes szélvédőjét és ablakát berobbantották, illetve valamennyi kerékabroncsát szétvágták. A szörnyű esetről a képviselő asszony rendőrségi feljelentést tett. A helyszínre kiérkező rendőrök rögtön megállapították a vérlázító eset szándékos voltát.

Hol a határ?

A véleménynyilvánítás ezen módja, eddig teljesen ismeretlen volt szeretett községünk életében. Elgondolkodtató, hogy a szociális szférában dolgozó képviselőnk autóját az elmúlt években ismeretlen tettesek már többször is megrongálták, így sajnos ezt az esetet is nyilvánvaló fenyegetésként kell értelmeznünk.

Felháborítónak tartjuk, hogy mindez egy demokratikusan megválasztott képviselővel és családjával ma megtörténhet!

Nagytarcsa Község Önkormányzatának képviselő-testülete, a bizottsági tagok és a Hivatal munkatársai egy emberként, mélységesen elítélik a véleménynyilvánításnak ezt a barbár módját, és felkérnek minden jóérzésű helyi lakost, hogy utasítsák el az erőszak ezen és minden egyéb formáját.